Vélemény

Vélemény: Mellékállás

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2015.03.24.

Civil ember nem láthat bele egy cég szerződéseibe, ez eddig rendben is van...

A titok az titok marad még akkor is, ha több alkalmazott egy emberként állítja, olyan – számukra hátrányos – szerződést akart aláíratni velük a munkáltatójuk, aminek láttán úgy döntöttek, hogy inkább menekülőre fogják. Én sem maradnék a székemben, ha a vezetőm azt mondaná, minden külsős munkámból dobjak le egy kisebb összeget, cserébe ők menedzselnek engem. Ha menedzsmentre vágyom, akkor megkeresek egy ügyes ügynököt, hadd legyen! az én választásom, ki egyengeti az utamat. Úgy gondolom, hogy nem kóser menet közben egyoldalúan szerződést módosítani.

A TV2 – állítólag – ilyen megállapodást íratott alá a képernyőseivel. Vagyis csak akart aláíratni, volt, aki inkább felmondott. Persze megkérdeztük a csatornát, hogy létezik-e ilyen szerződés? Azt válaszolták, hogy bárki szabadon választhat munkát. Ez a válasz nem cáfolat. Hiszen minél több mellékes van, annál több a leadó. De még így sem látom értelmét: ha milliókat is kapnának, az akkor is csak filléres bevétel egy ekkora cégben. Akkor meg mi értelme?
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961711
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961711
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek