Celeb

Zita és Gianni bevallotta: egy pár vagyunk!

Sz. B., kbv

Létrehozva: 2015.03.20.

Amit eddig csak sejteni lehetett, mára bizonyossá vált: Gianni és Debreczeni Zita egy párt alkot! Igaz, a két híresség már letagadni sem tudná, hogy szerelem szövődött köztük. 

Ha egymásra néznek, ragyog a szemük, sugárzik róluk a boldogság, az sem érdekli őket, ha több száz ember látja, ahogy egymáshoz bújnak. Mint két szerelmes kamasz.

Zita és Gianni a Glamour gálán jelent meg együtt először hivatalosan, s bár csak szűkszavúan nyilatkoztak, le sem tagadhatnák, hogy most talán tényleg megtalálták életük társát. Még a ruhájukat is egymáshoz válogatták, de nem csak ebből látszik, hogy teljes köztük az összhang. Amikor azt hitték, hogy senki sem látja őket, mert a legtöbben a színházteremben csücsültek a díjkiosztót hallgatva, heves csókban forrtak össze. Bár mozdulataikból, gesztusaikból mindenki látta, mekkora a szerelem, nyilatkozni egyikük sem akart a kapcsolatról.

– Kérdezd meg a főnökasszonyt! – mondta csipkelődve, fülig érő mosollyal Gianni, amikor megismerkedésükről, közös életükről akartuk faggatni őket. – Hát itt vagyunk együtt, nem? – mondta szintén mosolyogva Zita.

Zitát és Giannit december elején látták először együtt, azóta pedig a modell többször is bejelentkezett a közösségi oldalán a férfi étterméből. Egyébként Zita és Gianni is hosszú ideje keresi az igazi társat, eddig mindkettejük szerelmi élete elég kuszán alakult.

Zita évekkel ezelőtt Harsányi Leventével és Majkával keveredett egy szerelmi háromszögbe, majd Bódi Sylvi exével, a milliárdos Kedves Ferenccel futott. Később gyerekkori szerelmébe habarodott bele újra, de kapcsolatuk az egy évet sem élte meg, aztán a nagy szerelem, Kristóf következett. A tetovált fiú súlyos testi sértés miatt a börtönt is megjárta, és a fokozott érdeklődés miatt egy operatőrnek is nekiment.

Gianni egy elvált, olasz nőbe volt szerelmes, akinek férje nem engedte az asszonyt Magyarországra, később egy olasz szakos egyetemista lány volt a párja, de aztán sokat élt egyedül is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126612_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, mennyibe kerül a luxusautó, amit G.w.M-től kapott ajándékba Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713258614
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134101_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Döcögősen indult a Donald Trump volt amerikai elnök elleni büntetőper tárgyalása New Yorkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133939_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713258614
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői