Aktuális

Biszku Béla: Mi az istennek húzzák ilyen sokáig?

M. R.

Létrehozva: 2015.03.19.

Elbóbiskolt az 1956-os forradalmat követő megtorlások szervezésével vádolt Biszku Béla – láttuk a volt kommunista vezető perén.

A 93 éves volt belügyminisztert egyebek közt háborús bűnökkel és a kommunista bűnök tagadásával vádolják. Biszkut tolószékkel hozták a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalótermébe. Állapota egyre romlik. Az első tárgyalására még saját lábán, bottal érkezett, tegnap pedig már a fejét is csak egy kék nyakpárna tartotta egyenesen. Ez később jól jött, mert többször elbóbiskolt a tárgyalás alatt.

Biszku fejhallgatót viselt, de párszor visszakérdezett, mert nem értette, mit mond a bíró. Ilyenkor két idős hölgy kísérője súgott neki, akik végig mellette ültek.

Mikor a tárgyalás végén ügyvédje közölte Biszkuval, hogy május 15-én folytatódik a per, a vádlott hangosan megjegyezte: mi az istennek húzzák ilyen sokáig?

Az ügyész továbbra is életfogytiglant kér Biszkura, akit az elsőfokú bíróság öt és fél év börtönre ítélt.

A Suzukiját törleszti

A bíró elmondása szerint Biszku havi nyugdíja 240 ezer forint, és havonta 28 ezer forinttal törleszti Suzuki márkájú autójára felvett hitelét. Korábban arról keringtek hírek, hogy a volt kommunista vezető 640 ezer forintot kap havonta, de ezt elvették tőle. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144026_auto_resized.jpg
origo.hu

Évtizedekig tilos volt beszélni a köröstárkányi mészárlásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591613
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591613
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591613
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól