Hatalmas ovációval fogadta a közönség péntek este az Operettszínház falai közé visszatérő Szinetár Dórát. A színésznő 2012-ben, volt férjével, Bereczki Zoltánnal együtt viharos körülmények között mondott búcsút a zenés teátrumnak. A folyosói pletykák szerint viták mérgezték az akkori direktorral, Kerényi Miklós Gáborral való kapcsolatukat. Dóri újbóli szerződtetésének legnagyobb nyertesei a nézők: a színésznő valósággal lubickolt az Én és a kisöcsém című operettben, melyben az időnként kamasz fiú bőrébe bújt Katót alakította.
– Nem volt szükségem arra, hogy akár Zalántól, akár Marcitól tanácsot kérjek, hogyan lehetnék jobb fiú a színpadon. Annak idején hasonló szerepekben kezdtem a pályámat, színésznő vagyok, és a rendező Réthly Attila is sokat segített. Szeretek nadrágos szerepekben játszani – mondta Dóri a premierpartin, majd a teátrumi visszatéréséről és Kerényivel való viszonyáról is faggattunk.
– Ha nem tisztáztuk volna a nézeteltéréseinket, nem lennék itt. Nagyon-nagyon jól éreztem magam a színpadon. Szeretem ezt a helyet. Sokáig dolgoztam az Operettben, és én nem úgy éltem meg, hogy visszatértem.
Kerényi Miklós Gábor, a színház művészeti vezetője elárulta, úgy érzi, jól döntött, amikor a színésznőt visszacsábította.
– Dóri izgalmas, eredeti személyiség és nagyon jó színésznő. Abszolút elégedett vagyok a munkájával – nyilatkozta Kerényi. A legendás Szinetár–Bereczki páros együttes szereplésére azonban egyelőre kevés esély van. Kerényi bevallotta, már kereste Zolit, de nem sikerült megállapodniuk.
Dórit a premierre édesapja, Szinetár Miklós, fia, Marci és kedvese, Makranczi Zalán is elkísérte. A szerelmesek boldogan ölelték egymást a premierpartin, és úgy tűnik, kapcsolatuk még mindig magas hőfokon ég.
– Nekem Dóri mindig tetszik, fiúruhában is – árulta el Zalán, majd gyengéden magához húzta párját, és arra kérdésre, mi tetszik neki legjobban, Dóriban így felelt. – Ez egy buta kérdés. Minden, és ezt nemcsak hivatalból mondom.
Szinetár Dóra hangos Operett-sikere után a Bors megpróbálta szóra bírni Bereczki Zoltánt. Kiderült, most is sértett, haragja nem csitult.
– Zoli nem kíván nyilatkozni az Operettszínházat érintő kérdésekben, és jelenleg szó sincs visszatérésről – tájékoztatta a Borsot Ferenczi Orsolya, a színész menedzsere, és színházi berkekben is azt beszélik, hiába is próbálják visszacsábítani, Bereczki most úgy érzi, nincs olyan ajánlat, amire igent mondana.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.