Celeb

Munka nélkül maradtak a VV7 szereplői

D. Á.

Létrehozva: 2015.03.16.

VV Zsuzsán kívül munka nélkül maradtak a VV-sek. Az anyuka kiosztja naplopó játékostársait.

Van, akinek nem büdös a munka, ő pedig nem más, mint a VV anyukája, Zsuzsa. Míg a többiek várják a megváltást és a lehetőségeket, addig Zsuzsa a tettek mezejére lépett: nem tagadja, énekelni nem tud, mégis fog, nem ért a lemezlovasmunkához, mégis pörgeti majd a bakelitet, modellkedik, heti három napot pedig egy pizzázóban tölt, rendeléseket vesz fel.

– A félegyházi tévéhez, ahol műsorvezető voltam, nem tudtam visszamenni, mert a tulajt lecsukták vagy mi, megszűnt a tévé. Haknizni járok, és mivel szeretnék adni valamit az embereknek, ezért megtanultam egy egyórás mixet, zenélek, hogy több fellépésem legyen. Énekelek is, pedig mondtam, hogy nincs hangom, de megnyugtattak, hogy a mai technikával bármit kihoznak belőle. Állandó munkára is szükségem van, ezért egy pizzázóban kezdtem dolgozni heti három napot, rendeléseket veszek fel – sorolta Zsu, akinek fontos, hogy legyen állandó bevétele, hiszen egyedül neveli fiát, Leventét.

– Az lenne a gáz, ha ülnék a fenekemen! Etetnem kell a gyereket, és meg kell élnem valamiből. Nem várhatok a sült galambra! Nekem nem büdös a munka, és egyáltalán nem is ciki, az lenne ciki, ha nem csinálnék semmit! Egyedül élek, küzdök, mint a bolond, nincs időm semmire, de nem akarok olyan celeb lenni, aki éhezik azért, mert celebnek hiszi magát – fejtegette Zsuzsa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088810_auto_resized.png
origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711514
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711514
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel