Celeb

Tóth Gabi: Én vagyok Hürrem!

T. T.

Létrehozva: 2015.03.12.

Tóth Gabi azután figyelt fel a Szulejmán című sorozatra, amikor az RTL Klub egyik sminkese megjegyezte, hogy nagyon hasonlít a főszereplő Hürremre. Azóta a telenovella rabjává vált.

Néhány hónapja Tóth Gabi még megmosolyogta a Szulejmán sorozat rajongóinak fanatizmusát, mára azonban ő is a történelmi alapokon nyugvó telenovella rabjává vált. Gabit egyik barátnője szoktatta rá a török birodalom életét bemutató filmsorozatra, ami azóta minden szerdán szinte leláncolja a tévé elé.

– Soha nem voltam sorozatfüggő. Időm sincs rá, és a szappanoperákat sem kedvelem. Ám ez a film egy olyan kultúrát, történelmi helyeket, szituációkat mutat be, melyekkel teljesen elvarázsolnak. Az építészet, a ruhák, az ékszerek, és persze a szereplők – áradozott Gabi, akinek kedvenc karaktere Hürrem, az orosz ágyasból a szultán feleségévé választott gyönyörű nő. Gabi szerint Hürrem és közte igen sok a hasonlóság.

– Emlékszem, már az X-Faktor forgatásai alatt megjegyezték a sminkesek, hogy hasonlítok Hürremre, pedig akkor még nem is ismertem. Azóta én is látok azonosságot, ráadásul személyisége, a küzdelmes, erős nő jelzőt, aki még jég hátán is megél – ez talán rólam is elmondható – mosolyodott el Gabi, aki azt is bevallotta, a török férfiak látványa sem utolsó szempont, hogy nézi a sorozatot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134799_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135883_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Morawiecki: „Elképesztő, ami jelenleg Brüsszelben történik. A szólásszabadság veszélyben van”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294311
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17102970_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Főznél valami jót ebédre? Íme, egy tuti menüsor a vasárnapi menühöz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128012_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Schumacher Vanda végre elárulta, valójában, miből keresi a kenyerét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez