Aktuális

Nóci: Önként sétáltam a vágóhídra!

GYLF

Létrehozva: 2015.03.13.

Az első ValóVilág műsorvezetője, Nóci megrázó interjút adott legbensőbb titkairól, pedig nagyon félt Hajdú Pétertől.

Kiöntötte a szí­vét, őszintén beszélt a múltjáról Hajdú Péternek Czifra Noémi. A műsorvezető arról is szót ejtett, miért változhatott meg ennyire. Nem csak külsőleg, belsőleg is. Sőt azt sem titkolta, volt, hogy megpróbálta eldobni magától az életet, igaz, a sajtóhírekkel ellentétben csak egyszer.

– Huszonhárom éves lehettem. Lediplomáztam, a fővárosba költöztem, és kerek volt az életem. Mégis azt éreztem, nem találom a helyem ebben a világban. Sok apró körülmény adódott össze, például szerelmi csalódás is, ami miatt ez bekövetkezhetett – mondta a Borsnak a negyvenéves egykori műsorvezető.

– Édesanyám nyugtatóit kaptam be, egy egész üveggel. A kórházban arra ébredtem, hogy anyukám mellettem ül. És emlékszem, nem volt szabad elaludnom – mondta.

Nóci a TV2 műsorában mesél arról is, hogyan kerülhetett olyan részegen volán mögé, hogy gyakorlatilag elájult, és azt sem titkolja, voltak alkoholproblémái. A felvétel előtt órákkal azonban még nagy volt a bizonytalanság, létrejöhet-e az interjú, Nóci ugyanis nem sokkal előtte döntötte el, vállalja-e a szereplést.

– Félve mentem el, az volt az érzésem, hogy önként sétálok a vágóhídra. Sosem voltam ilyen helyzetben. Az volt a célom, hogy jó érzéssel álljak majd fel az asztaltól, sikerélmény legyen bennem. Szeretem a vélemény-ütköztetéseket, és Péterrel ez szerintem most sikerült is.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132422_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713257113
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124933_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713257113
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128685_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában