Celeb

Stohl András visszatér az RTL képernyőjére!

GYLF

Létrehozva: 2015.03.09.

Lojális maradt az RTL Klubhoz, de a Bors információi szerint alaposan meg is fizették ezért. Stohl Buci most újra képernyőn lehet.

Ismét hetente láthatjuk majd az RTL Klub képernyőjén Stohl Andrást - értesült a Bors. A csatorna programigazgatója, Kolosi Péter a comment.com-nak adott interjút a tervezett műsoraikat illetően, amelyek között szerepelt az az új sorozat is, amelynek lapunk forrásai szerint egyik főszerepét Buci kapta meg.

– Igaz a hír, de hát a szakmában már mindenki erről beszél hetek óta. Megvannak a forgatókönyvek, most kezdjük el a szereplőválogatást. – mondta Kolosi az internetes portálnak, de a Bors is megkereste őt,
hogy Stohl visszatérésével kapcsolatban is megkérdezze.

Kolosi azonban csak annyit közölt: amit szeretett volna, már elmondta a lapnak, így Stohl visszatérésére sem reagált, sőt, arra sem, hogy információink szerint a színész a börtönbüntetését követően is rendre megkapta a fizetését a csatornától. Információink szerint havonta hatszázezret keresett volt és leendő munkáltatójától, akik a jelek szerint nem felejtették el neki az elmúlt éveket és hatalmas sikereket, így ballépése óta, után és a jelek szerint a jövőben is számíthatnak egymásra.

Stohl Andrást telefonon értük el - ő sem kívánta kommentálni értesülésünket. Igaz, nem is cáfolta azt. A comment információi szerint az ősszel képernyőre kerülő sorozat epizódjait húszmillió forint körüli összegből készítik majd el. Megemlítik azt is, hogy korábban a Házasodna a gazda epizódonként nyolc, a főműsoridőben
jelenleg is nagy sikerrel futó Éjjel Nappal Budapest pedig kilenc millióból készül számításaik szerint. Az MTVA-n futó Fapad című sorozat huszonhat perces epizódja tizenkét millióba, Rudolf Péter Kossuthkiflije, amely hat órás, nyolcszáztizenhat millióba került.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók