Aktuális

Csoda: tizennyolc hónap után került elő Zsebi

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2015.03.06.

Gazdái már-már lemondtak Zsebiről, amikor a kiskutya másfél évvel elszökése után előkerült. Budapesten a Keletinél tűnt el, a Blahán találták meg.

Igazán megható Zsebi, az apró bichon havanese eltűnésének és megtalálásának története. A kutya még 2013 szeptemberében tűnt el, és alig egy hete került elő – derül ki az Állatportál cikkéből.

– Nyaralni mentünk, édesanyám vigyázott Zsebire. Egy közös, zárt kertes házban lakik, nem messze a Keletitől. A szomszéd kinyitotta a kertkaput, a kiskutya pedig kiszökött és eltűnt – kezdi Kristóf András, aki párjával, Krompaszky Adriennel pár napja ölelhette újra magához kedvencét. Másfél év telt el a két időpont között.

Büntetés a plakátért

Zsebi gazdái az első pillanattól kezdve lázas keresésbe kezdtek: kiplakátolták a környéket, létrehoztak egy Facebook-csoportot is. Teleszórták röplapokkal a főváros szinte összes állatorvosi rendelőjét, ám a várt eredmény helyett még pórul is jártak.

– A plakátok miatt megbüntettek a közterület-felügyelők: térfigyelő kamerák képei segítségével „kinyomozták”, mi tettük ki azokat. A Zsebi kutyus elveszett közösségi oldalhoz rengetegen csatlakoztak, azóta más elveszett kutyákat is keresünk rajta, s ez a jövőben is így lesz.

Happy end a vége

Végül egy kőbányai állatorvosi rendelőből telefonáltak a hétvégén: megtalálták Zsebit.

– Akik odavitték, a Blaha Lujza téren leltek rá, mikor be akarták oltatni, a chipje alapján látszott, hogy keresik, így hívtak fel minket. Valószínűleg hajléktalanokkal lehetett az utolsó időkben, a szaga legalábbis erre utalt. Ezenkívül is lehetett gazdája, mert a szőrén látszott, hogy volt kozmetikusnál – számol be András.

Hogy mi történt Zsebivel ebben a másfél évben pontosan? Azt valószínűleg már soha nem tudjuk meg. Csak annyi bizonyos, hogy a legendás regény- és filmhős Lassie-vel ellentétben Zsebi alig ezer métert tett meg – pontosabban eltűnése helyéhez képest egy kilométerrel odébb találták meg. Ez így is egy mesébe illő történet. A kutyusnak egyébként társa is lesz, hiszen gazdái időközben befogadtak egy másik kedven­cet.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578423
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól