Celeb

Egykori rajongójához sosem menne hozzá Aleska

D. Á.

Létrehozva: 2015.03.04.

Pornó nélküli jövőről álmodozik Aleska Diamond, aki nem bánta meg a felnőtt­filmeket, mert sokat tanult általuk.

Családanya és hivatásos légtornász szeretne lenni Aleska, aki mindent megtesz azért, hogy a pornó világa a múltjához tartozzon, és ne befolyásolja a jövőjét. Sáfrány Emese öt évig pornószínésznőként szerepelt, s több pornódíjat is bezsebelt. Aleska szerint ki lehet törni a pornó világából, csak hozzáállás kérdése. Úgy érzi, a férfiakat sem érdekli a múltja, de egy do­loghoz ragaszkodik: nem akar olyan férfit, aki Aleska Diamond rajongója volt.

– Soha többé nem szerepelek felnőttfilmben, ezért a múltamként kezelem azt az öt évet. Nem tagadom le, és azt sem mondhatnám, hogy szégyellem, sőt, bizonyos szempontból örülök, hogy az életem része volt. Elképesztően sok mindent tanultam belőle, hiszem, hogy a mai gondolkodásomhoz és felfogásomhoz sokat tett hozzá – árulta el Aleska, aki mindent megtesz azért, hogy letegyen valamit az asztalra.

– Szeretném, ha az emberek már nem a régi Aleskával azonosítanának, ezért nagyon szorgalmasan ténykedem, hogy más területen is megvessem a lábam. Semmi negatívum nem ér a pornózás miatt, mivel pozitív módon kommunikálok róla. Mindenből ki lehet lépni, csak tőlünk függ, hogyan kezeljük a dolgokat. Le­het változtatni – üzente sorstársainak Aleska, aki szerencsésnek érzi magát, mert a férfiak nem hátrálnak meg a múltja miatt.

– Szerencsére nem szokta szóba hozni az erősebbik nem. Fó­biám, hogy nem szeretek olyan férfival összejönni, aki kimondottan az én filmjeimet nézte. Nem akarok rajongóval lenni, nem akarom, hogy a hétköznapokban a felnőttfilmes sztárt lássa bennem – mondta Aleska. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában