Aktuális

Döbbenetes fordulat a meztelen holttest ügyében

MTI

Létrehozva: 2015.03.04.

A nyomozás adatai és az orvos szakértői vélemény szerint feltehetően nem gyilkosság áldozata lett az a budapesti férfi, akinek holttestét február 24-én találták meg Szeged-Kiskundorozsmán – írta legújabb számában a Zsaru Magazin.

A rendőrségen február 10-én jelentették be, hogy nem érkezett be a munkahelyére, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetébe a 37 éves férfi. Az áldozat meztelen holttestét két héttel később egy labdarúgó találta meg a sportpálya melletti füves területen. A férfi nyakán felszíni vágás, szívtájékán két késszúrás nyoma látszott, és további sérülései is bántalmazásra utaltak. Mellette hevert a kés, ott voltak a ruhái, egy részük megégve, a közelben pedig benzines flakont is találtak a helyszínelők.

A nyomozók vizsgálták a férfi kapcsolatrendszerét és utolsó napjainak történéseit, elemezték a térfigyelő kamerák és a nagyobb bevásárlóközpontok biztonsági kameráinak felvételeit. Kiderült, hogy a holttest mellett talált kést és a benzines flakont is a férfi vásárolta. A boncolást végző szakemberek szerint pedig kizárható az idegenkezűség.

A rendőrség szerint a férfi öngyilkosságot próbált elkövetni, közben sebezte meg magát többször is a késsel, majd elájult vagy elaludt. Halálát kihűlés okozta, a testén talált, elsőre bántalmazásra utaló sérülések pedig fagyás következményei. Azt még vizsgálják, hogy a szervezetében volt-e altató vagy nyugtató – áll a magazin cikkében.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze