Aktuális

Karja amputálása után halt meg az öt hónapos Laura

M. S.

Létrehozva: 2015.03.02.

Születése után amputálni kellett egy zámolyi kislány karját. Laura édesanyja szerint az ultrahang és laborvizsgálatok során az orvosoknak észlelniük kellett volna a trombózist. Laura öt hónapot élt.

A karácsonyt még öttagú családként ünnepelték Kissék, a meghitt pillanatokat megörökítő fotókon édesanyja féltő gonddal öleli magához a família apró kincsét, Laurát.

Az élénk tekintetű, csodaszép baba február 9-én örökre otthagyta szeretteit. Családja szerint ma is boldogan élhetnének, ha az anyát, Renátát megfelelő gondossággal figyelték volna terhessége idején.

– Az ultrahang és laborvizsgálatok után mindig megnyugtató válaszokat kaptam, Laura tavaly szeptember 11-én, császármetszéssel jött a világra – mondta a Borsnak az anya, Kissné Erdélyi Renáta.

– Születése után kiderült, hogy Laura jobb karjában nem kering a vér. Trombózist diagnosztizáltak nála, s a műté­tek, kezelések már nem segítettek. Szeptember 15-én vállból amputálták a karját. A sorozatos műtétek miatt stroke-ot ka­pott, epilepsziás lett. A következő hónapok úgy teltek, hogy felerészt otthon lehetett, a többi időt a kórházban töltötte. Február 9-én Laura meghalt – csuklott el Renáta hangja.

Az együtt töltött idők során fivérei – a hároméves Martin és a hétesztendős Robi – is nagyon megszerették Laurát.

– Robit nagyon megviseli a húga halála. Martin még nem tud róla, neki azt mondtuk, hogy Laura a kórházban van, injekciókkal gyógyítják az orvosok. A férjem és én összeroppantunk, soha nem fogjuk magunkat túltenni ezen a tragédián. Bár még csak 31 éves vagyok, úgy határoztunk, hogy nem vállalunk több gyermeket. Nem tudnánk elviselni, ha valaha is hasonló történne velünk – magyarázta az édesanya.

A szülők elhatározták, hogy nem hagyják annyiban Laura halálát. Az ismert egészségügyi szakjogászhoz, dr. Ábrahám Lászlóhoz fordultak segítségért.

– Az átlagos gyakorlatnak megfelelően a kórház csak azt hajtogatta, hogy nem sértettek szakmai szabályt. Ám a szomorú tény az, hogy a gyermek sérülten született, a sérülések miatt halálozott el. Megfelelő gondosság tanúsítása mellett a betegséget kiszűrhették volna. Meggondolandó, hogy a császármetszést korábban is végre lehetett volna hajtani – vélekedik Ábrahám.

A család tízmillió forintos kártérítést követel. Amennyiben nem sikerül peren kívül megegyezniük, úgy bíróságra viszik az ügyet.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724721
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség