Aktuális

Megcsonkította áldozatát a NAV-os gyilkos

L. E.

Létrehozva: 2015.03.02.

Döbbenetes részleteket tudott meg a Bors a pest­er­zsé­be­ti NAV-os gyilkossággal kapcsolatban: a két késsel támadó L. Péter megcsonkította menekülő áldozata ­kezét.

Mint ismeretes: múlt hétfőn a 35 éves L. Pé­ter a fővárosban, a XX. kerületi Géza utcai otthona kertjében késsel halálra szurkált egy adóellenőrt, egy másik NAV-ost pedig életveszélyesen megsebesített. A zavart elméjű férfi beismerte tettét.

L. Péter igazi mészárszékké változtatta a pesterzsébeti ház bejárata előtti kertrészt.

Úgy tudjuk: a két NAV-dolgozónak először a férfi édesapja nyitott ajtót, ám mire tisztázták, hogy nem őt, hanem a fiát keresik, ifjabb L. Péter már két bajonettel jött ki az ajtón. Állítólag egyetlen szót sem szólt az adóhatóság embereihez, hanem azonnal támadt. Először azt az ellenőrt szúrta meg többször, aki túlélte a támadást, társának sikerült elrohannia és elbújnia a ház kukái mögé.

Információink szerint L. Péter a menekülő NAV-os után rohant, aki az egyik kukába kapaszkodott. Erre az elkövető bajonettel megcsonkolta az ujjait, majd az arcát kezdte szurkálni.

L. Péter már előzetes letartóztatásban van, a bíró előtt azt vallotta: azért ölt, mert ô spe­ciá­li­san képzett amerikai zsoldos katona. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713433512
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140064_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140210_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az üzemanyagárak péntektől: mutatjuk a részleteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713433512
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713433512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713433512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni