Sport

Kilencszáz nap után nyert trófeát José Mourinho

Bors

Létrehozva: 2015.03.03.

José Mourinho talán egyetlen sikerének sem örült annyira, mint vasárnap a Chelsea-vel harmadszor elhódított angol Ligakupának.

Pedig tizenöt éves pályafutása során négy csapattal húsz nagyobb trófeát nyert, igaz, a spanyol Szuperkupa 2012 augusztusi megnyerése óta egyetlen serleget sem emelhetett a magasba. A portugál 914 napig „nyeretlen” volt. Nem csoda, hogy a lefújás után majdnem elsírta magát. Egyébként 2005-ben pont a Chelsea-vel és éppen ebben a sorozatban nyerte meg első angliai trófeáját.

Ehhez képest a Tottenham ellen 2-0-ra megnyert finálé szünetében még viccelődött, amikor lespriccelte az éppen rajta „munkálkodó” tévéoperatőrt. Az eredményhirdetéskor is mókás kedvében volt, és mit sem törődve méregdrága öltönyével, a csapatfotó készítésekor hanyatt vágta magát az eső áztatta füvön.

– Nincs mit tenni, csillapítanom kell a trófeaéhségemet, nem tudok nélkülük élni… – mondta szokásos szerénységével Mourinho.

Ha a Chelsea holnap megveri a West Hamet, nyolc pontra növeli előnyét a bajnokságban, és a BL-ben is versenyben vannak, szóval Mourinhónak több helyre lesz szüksége a vitrinben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132438_auto_resized.jpg
origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713265217
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713265217
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134221_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján