Aktuális

Két hét múlva bezárnak az éjjel-nappali üzletek is

Bors

Létrehozva: 2015.03.02.

Március közepétől egymás után zárhatnak be az éjjel-nappali boltok a nyitva tartást korlátozó törvény miatt. E szerint ugyanis csak azok az üzletek maradhatnak nyitva éjjel-nappal, ahol a tulajdonos áll a pult mögött.

A Világgazdaság értesülései szerint a vasárnapi zárvatartásról szóló törvény a non-stopokat is ellehetetlenítheti. A jogszabály ugyanis kimondja, hogy vasárnap kivételével 6-22 óra között lehetnek nyitva a kiskereskedelmi egységek, nyitvatartási időn kívül csak azok tarthatnak nyitva, ahol a boltos vagy családtagja árul, illetve a világörökségi területeken működő üzletek is kivételt képeznek.

– Huszonöt egységből közel kilenc esik bele a világörökségi területbe, amely kivételt képez a törvény hatálya alól. A többit be kell majd zárnunk – nyilatkozta a lapnak egy üzletlánc tulajdonosa, aki több vállalkozóval érdekvédelmi szervezetet alapított.

A bolthálózatok csak a fővárosban csaknem háromszáz embernek adnak munkát, és esténként kilencezer vásárlót szolgálnak ki, vagyis a kormány ezekkel a szankciókkal a magyar kisvállalkozókat bünteti. A szervezet vezetője egyelőre nem tudja megbecsülni, hogy hány embert kell majd elbocsátani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"