Aktuális

Horror: húsz percenként erőszakolnak meg egy nőt

Bors

Létrehozva: 2015.03.01.

Az egzotikus úti célok, amennyire csábítóak, bizony veszélyesek is lehetnek. Összegyűjtöttük azokat a helyeket a világban, ahová a legveszélyesebb elutaznunk - főképp nőként!

Utazni: felszabadító érzés. Meglátogatni ismeretlen országokat, megismerni új kultúrákat - ráadásul egyedül, minden kötöttség nélkül. Egyre vonzóbb program ez hölgyek számára is - amit még a hollywoodi filmek is csak megerősítenek, elég csak az Ízek, imák, szerelmek című Julia Roberts-mozira gondolnunk. Azonban a legszebb kirándulás is rémálommá válhat egyetlen pillanat alatt.

A brit Daily Mail cikke alapján összegyűjtöttük a legveszélyesebb úti célokat, ahová egy nő készülhet. Ajánlásunk: ezeket a helyeket csak fokozott figyelemmel érdemes megközelíteni!

Indiában például aggasztóan gyakorivá váltak a nők elleni mindennapos bűncselekmények - ám az olyan népszerű helyek, mint Törökország vagy épp Marokkó is komolyabb veszélyeket rejthetnek magukban, mint azt elsőre gondolnánk.

INDIA
A csoportos erőszakok és támadások olyannyira gyakoriak, hogy tulajdonképpen minden 20 percben jelentenek (illetve jelenthetnének) egy újabb esetet, és 2010 óta a nők ellen elkövetett támadások 7,1 százalékkal nőttek.

BRAZÍLIA
Két évvel ezelőtt egy amerikai nőt egy buszjáraton erőszakoltak meg, miközben a barátja megbilincselt kézzel, tehetetlenül nézte végig a támadást. Ez az egy eset is jól példázza, hogy ugyan Rio de Janeiro és a karnevál kecsegtető lehet mindenkinek, mégsem a nők álom-célpontja: a dél-amerikai országban a nemi erőszakok száma 2009 és 2012 között 157 százalékkal nőtt.

TÖRÖKORSZÁG
A népszerű úti céltól óva int a Daily Mail szakértője: ott ugyanis továbbra is tabunak számítanak a nőket ért támadások és szexuális zaklatások.

DÉL-AFRIKA
Dél-Afrika - növekvő népszerűsége ellenére - egyike a legveszélyesebb országoknak: itt találjuk az egy főre eső legtöbb erőszakot, szexuális jellegű támadást, rablást és fegyveres rablást. 2012 és 2013 között 66 000 szexuális zaklatást és támadást jelentettek. Ez azt jelenti, hogy 100 000 emberből 127-et érint ilyen ügy.

Az oldal egyébként összeszedte a nők számára legveszélyesebb tömegközlekedési hálózattal rendelkező városokat is. A top 10-et mi is közöljük:

1. Bogota, Kolumbia
2. Mexikóváros, Mexikó
3. Lima, Peru
4. Újdelhi, India
5. Jakarta, Indonézia
6. Buenos Aires, Argentína
7. Kuala Lumpur, Malajzia
8. Bangkok, Thaiföld
9. Moszkva, Oroszország
10. Manila, Fülöp-szigetek

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142431_auto_resized.jpg
ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713617411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713617411
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban