Aktuális

Válni akart Réka, férje elvágta a torkát

G. J.

Létrehozva: 2015.02.28.

Elvágta felesége torkát, majd önmagával is végzett P. Péter. A 23 éves férfi nem tudta elviselni, hogy Réka válni akar, ötéves kisfiuk árván maradt.

Vérbe fagyva találtak rá a rendőrök egy fiatal házaspár holttestére Érsekvadkert határá­ban. Rékát és Pétert a család kétségbeesetten kereste, majd kiderült, a 25 éves nővel a férje végzett: hasba szúrta, majd elvágta a torkát. Utána a férfi felvágta az ereit, mindketten meghaltak, mire rájuk találtak a patakparton.

– Férjhez adtam a lányomat, nem a halálba – mondja a Borsnak megtörten Réka édesanyja, Márta.

Péter 18 éves, Réka pedig két esztendôvel idősebb volt, amikor összeházasodtak, és hamarosan megszületett a kisfiuk, Kristóf.

A férfi a helyi termelőszövetkezetnél dolgozott, felesége pedig otthon nevelte gyermeküket. A helyiek szerint békésen éltek, ezért is döbbentett meg mindenkit a szörnyű tragédia. Sokáig Péter családjánál laktak, két hete azonban Réka hazaköltözött a szü­leihez, férje pedig utánament.

– Nem tudjuk, mi történt köztük, tőlünk úgy indultak el, hogy elválnak. Az okát nem mondták el, de annyi bizonyos, nem egy harmadik fél miatt – teszi hozzá az édesanya.

Péter valószínűleg előre kitervelte a gyilkosságot, már nála volt a kés, amikor szerdán elindultak Réka szüleitől. A közeli gáztározónál megálltak az autóval, onnan pedig gyalog indultak a patakpart irányába.

– A rendőrökkel voltam, amikor megtalálták a holttestüket, de nem engedték megnézni, mert annyira borzasztó volt a látvány. Azt mondták, egyértelmű, hogy a vejem volt a tettes, ő messzebb feküdt Rékától, és nála volt a kés – idézi fel Márta.

A család nem tudja, hogyan dolgozza fel Réka elvesztését, a lány középső gyerek volt, és soha nem akartak beleszólni a választásába. Azt mondták, Péter nem viselkedett agresszíven.

– Az unokánkat, Kristófot mi neveljük majd, és a nagyobbik lányom lesz a gyámja. Nálunk mindene megvan, csak az anyukája hiányzik neki. Azt mondtuk, elköltözött a mennyországba.

Péter szüleit is nagyon megviselték a történtek, ôk nem kívántak beszélni a szörnyűségről. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Alig ismert magára: a mai napig bánja szépészeti beavatkozásait a Jóbarátok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145738_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141005_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól