Aktuális

Tévedésből apja holttestét vitték el kutatási célra

Bors

Létrehozva: 2015.02.27.

Két azonos vezetéknevű ember halt meg ugyanabban a kórházban, ugyanazon a napon. Holttestüket felcserélték, aminek gyomorforgató következményei lettek.

A német Horst Hartmann 79 éves korában vesztette életét egy hannoveri kórházban. Egy lábműtét után többször begyulladt a sebe, kómába esett, és január 26-án meghalt.

Ugyanebben a kórházban, szinte vele egy időben hunyt el egy másik Hartmann – 87 évesen. Ő még halála előtt úgy rendelkezett, hogy testét orvosi-gyógyászati kutatási, oktatási célokra használhatják fel. A hannoveri orvostudományi főiskola megbízásából érte is ment a kórházba egy halottszállító, de fatális tévedés történt: a Horst Hartmann nevű elhunytat vitte magával.

A borzasztó halottcserére másnap derült fény, amikor Horst Hartmannért megérkezett a család által megbízott temetkezési vállalkozó:

– Amikor el akarta hozni édesapám porhüvelyét a kórházból, nem volt ott! – panaszolta a Bildnek az elhunyt 46 éves fia, Ralf Hartmann. Addigra apja holttestét már konzerválták és formalinnal bebalzsamozták – a másik Hartmann rendelkezésének megfelelően, aki testét a tudománynak adományozta.

– A január 30-iki gyászszertartáson borzasztó szag volt. Édesapám teste fel volt puffadva, nem tudtuk ráadni egyetlen öltönyét sem – idézte fel Ralf a lehetetlen helyzetet.

A kórház minden vádat visszautasít, és állítja, nem hibázott, nem terheli felelősség az ügyben. Az egykori építész fia ennek ellenére feljelentést tett, de kevés az esély rá, hogy a kegyeletsértés miatt folyó nyomozás eredményre vezet. Ahhoz ugyanis be kellene bizonyosodnia, hogy szándékosságról van szó.

Ralf Hartmann azonban nem nyugszik, és polgári pert fontolgat, ügyvédet keres: – Amit a családommal csináltak, az egész egyszerűen embertelen. Valakinek viselnie kell a felelősséget.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720819
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét