Celeb

Hajdú ezután is milliókra perli Puzsért

BM

Létrehozva: 2015.02.28.

Kártérítést fognak tőle kérni, néhány millió forintot, amely talán visszatartja őt a további jogsértésektől.

Már túl van hat tárgyaláson Hajdú Péter és Puzsér Róbert, tudta meg a Bors. A TV2 produ­cere több pert indított a kritikus ellen. A bíróságon történtekről Puzsér ezt írta:

„Készen állok bocsánatot kérni minden vélt és valós sérelméért, soha többé ki sem ejtem, és le sem írom a nevét. Fejezzük be ezt az értelmetlen és gyerekes pereskedést! Mindössze egyetlen feltételem van: ígérje meg, hogy soha többé nem szórakoztat fogyatékossággal, betegséggel, halállal vagy gyásszal. Egy showműsor profiljába – legyen az bármennyire is szar – ez nem férhet bele.”

Mint ismert, ügyük évekkel ezelőtt kezdődött, miután Puzsér Róbert útjára indította Hajdú Péter elleni harcát. A kritikus Hajdú munkássága mellett azt is kritizálta, hogy a tévés producer és felesége nap mint nap az interneten posztolja gyermekei fotóit, megfosztva őket a gyerekkoruktól. Ezután mérgesedett el a helyzet.

Puzsér úgy kér bocsánatot, hogy ismét odaszúr Hajdúnak:

– Jogom van a véleményemhez, de ha a bocsánatkérésem kell ahhoz, hogy lekerüljön az a fogyatékos és haldokló stúdió­vendégek képében testet öltő súlyos erkölcsi teher a társadalomról, amit Hajdú Péter képvisel, akkor kész vagyok ezt megtenni – mondta a kritikus.

Ám a TV2 producerének ügyvédje, dr. Mester Csaba a Borsnak elmondta, hogy Puzsér Róbert bocsánatkérése mögött nincs valódi békülési szándék, mivel feltételeket szeretne szabni, hogy az ügyfele a műsoraiban soha semmilyen közéleti témában ne nyilvánuljon meg.

– Kártérítést fogunk tőle kérni, néhány millió forintot, amely remélhetőleg visszatartja őt a további jogsértésektől. A várhatóan megítélt összeget Hajdú Péter közérdekű célra fogja felajánlani – tájékoztatta a Borsot az ügyvéd. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában