Celeb

Halott barátnőjével beszélget Molnár Anikó

BM

Létrehozva: 2015.02.24.

Fájdalmas időket él át Molnár Anikó: hirtelen szívhalál következtében elhunyt gyerekkori barátnője. Az egykori Nagy Ő pedig meditá­cióban idézte meg a szellemét.

Molnár Anikó megdöbbentő élményről számolt be lapunknak: nemrég elhunyt pomázi barátnője szellemét idézte meg.

– Az életemben fontos szerepe van a meditációnak. Az egyik ilyen alkalommal tudatosan rá összpontosítottam, és meg is jelent előttem. Éreztem a határtalan szeretetét, olyan volt, mint egy őrangyal, és azt az üzenetet adta át, hogy mindig jelen lesz az életemben, és mindenben számíthatok rá. Nem akarom túldramatizálni, de éreztem, ahogy megfogja a kezem... Mintha velem lett volna. Tudom, hogy mindig vigyázni fog rám – hatódott meg Molnár Anikó, akit huszonöt éves barátság fűzött az elhunyt lányhoz. Együtt nőttek fel Pomázon, szomszédok voltak, és minden titkukat megosztották egymással.

– A családjával volt, amikor egyik pillanatról a másikra összeesett. A mentőben halt meg. Nagyon megviselt a halála, ő volt a legjobb barátnőm. Néhány napja temettük el – me­sélte a Borsnak Anikó, aki azóta sem tudja feldolgozni a történteket.

– Minden lelki titkunkat megosztottuk egymással, együtt sírtunk, együtt nevettünk. Tíz éve megálmodtunk egy közös tengerparti nyaralást, de mindig közbejött valami. Idén azt mondta, most már nincs kifogás, megyünk nyaralni. Hiányzik nekem. Borzasztóan kiborultam. Annyit sírtam az elvesztése miatt, hogy jött egy pillanat, amikor mintha elvágták volna, elfogytak a könnyeim. Mindennap gyújtok érte gyertyát, s nagyon fontosnak tartottam, hogy megidézzem őt – számolt be érzéseiről az egykori Nagy Ő. 

Régen is jó volt, most is jó

Tegnap a FEM3 csatornán Joshi Bharat vendége volt Molnár Anikó, és elmesélte: sokan támadják amiatt, hogy nemrég tizenhét kilótól szabadult meg. Azzal vádolják, hogy amikor nehezebb volt, akkor úgy nyilatkozott, elfogadta magát.

– Most is jól érzem magam a bőrömben, a fogyást pedig egy biorezonanciás állapotfelmérésnek köszönhetem, amely megállapította, hogy többek közt a cukor káros hatással van a szervezetemre. Miután elhagytam, rögtön vékonyabb is lettem – mondta a Borsnak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt