Aktuális

A Forma–1-be készül Habsburg Ferdinánd

Sütő Dániel

Létrehozva: 2015.02.24.

Gyermekkora óta a versenyzés rabja az utolsó magyar trónörökös unokája. A 17 éves Habsburg Ferdinánd interjút adott a Borsnak.

Egy korábbi interjúban azt mondta: valóban sokan ismerik a nevét, ennek azonban nem tulajdonít nagyobb jelentőséget, ön is „egy gyerek a sok közül”. Királyi vér csörgedezik az ereiben, versenyzőtársai féltékenységből vagy irigységből nem támadták korábban?

Soha nem bántak rosszul velem, persze vannak olyanok, akik rosszul ítélnek meg, de ezen nem tudok változtatni.

Az autóversenyzés veszélyes üzem. A szülei nem féltik?

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem aggódnak, de nem igazán mutatják ki, amit nagyon tisztelek bennük. Hálás vagyok a támogatásukért, és hogy engedik, saját magam hozzam meg
a döntéseimet.

Őriz a családjától valamilyen tárgyi relikviát, emléket?

Van néhány kardom, amelyek sokat jelentenek számomra, de jelenleg inkább a saját gyűjteményem bővítésén dolgozom. Ugyanis egyre gyara­podik a trófeáim száma.

Tizenhét esztendős fiatalemberként a versenyzés és a tanulás mellett jut olyan átlagos dolgokra ideje, mint a bulizás vagy a barátnő?

Természetesen, ezek minden tinédzser életéhez hozzátartoznak. Néha azt kívánom, bárcsak több jutna ilyenekre, de azért így is nagyon elégedett vagyok az életemmel, és egyáltalán nem szeretnék változtatni rajta. Az időm jelentős részét a versenyzésnek szentelem, és ez így is marad mindaddig, amíg élvezem, amit csinálok.

Milyen sűrűn jön Magyarországra? Mit szokott csinálni, amikor itt van?

Ritkán megyek Magyarországra. Korábban a versenyek miatt gyakran jártam, de mi­óta nem gokartozom, ezek a látogatások ritkultak. Ám mindig szívesen térek vissza, főleg mivel a családom egy része ott él, és örülök, ha néha meglátogathatom őket.

Mi a célja az életben az autóversenyzéssel?

Arra törekszem, hogy sikeres autóversenyző váljon belőlem. A fő célom pedig az, hogy bejussak a Formula–1-be. Úgy vélem, jók az esélyeim erre, és hiszem, hogy képes vagyok eljutni odáig.

Király lehetne

A 17 esztendős fiatalember Habsburg Károly osztrák főherceg, magyar, cseh és horvát királyi herceg fia, Habsburg Ottó, az utolsó Habsburg-trónörökös unokája és IV. Károly utolsó magyar király dédunokája. Ha Magyarországon királyság lenne az éppen fennálló államforma, joggal jelentkezhetne a trónért, mivel ő az egyetlen legitim trónörökös édesapja után.

A fiatal pilóta jelenleg a Formula Renault kategóriában versenyez. Ebből a kategóriából egyébként olyan későbbi kiváló versenyzők kerültek ki, mint Lewis Hamilton, Felipe Massa vagy éppen Kimi Räikkönen. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek