Celeb

Kislányával kampányol Hajdú Péter

Sz. B.

Létrehozva: 2015.02.21.

Megtört arccal, monoklival a szeme alatt és kócosan fotózták le Hajdú Noémit. A hatéves kislánynak nem esett bántódása, szülei egy kampányhoz adták az arcát.

Jó ügy érdekében állt modellt Hajdú Péter és Sarka Kata kislánya, Noncsi. Az ovist és szüleit az Országos Állatvédőrség Alapítvány kérte fel egy felkavaró plakát fotózására, amire örömmel mondtak igent.

– Noncsi keresztanyja, Tornóczky Anita az egyik vezetője ennek az alapítványnak, ő kért meg minket, hogy működjünk velük együtt, mi pedig boldogan vállaltuk a feladatot – mesélte a Borsnak Sarka Kata.

– Átjött hozzánk, hogy beszélgessen Noncsival a kampány lényegéről, elmagyarázta neki, hogy azok az emberek, akik bántanak egy állatot, nagyobb eséllyel emelnek kezet a gyerekükre is. Nagyon megérintette a lányomat, így habozás nélkül belement a fotózásba.

Az anyuka büszke hatéves lányára, aki ügyesen helytállt a fotózáson. A képeket Éder Krisztián készítette Noncsiról.

– Tetszett neki a fotózás, Krisztiánnal össze is barátkoztak. Profi sminket kapott, monoklit festettek a szeme alá és a karjára. Bevallom, érzékenyen érintett így látni a lányomat, de tudom, hogy jó ügy érdekében készültek a képek, a végeredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok – tette hozzá.

A képekkel az emberek érzelmeire akarnak hatni, a plakát ezért felkavaró. Ez néhány szülőben ellenérzést kelthet, de Kata nem tart a támadásoktól.

– Szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy ez a kép fontos és jó ügy érdekében készült: állatokra és gyerekekre kezet emelni bűn. Akik emiatt esetleg kikezdenek, nem érdekelnek. Büszke vagyok a lányomra – magyarázta a kétgyermekes édesanya. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713496511
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713496511
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713496511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713496511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók