Celeb

Milliárdos szüleinek ad üzleti tanácsot Schobert Lara

Bors

Létrehozva: 2015.02.17.

Ahogy múlnak az évek, egyre jobban hasonlít édesanyjára Schobert Lara. De nem csak külsőre, a kislány céltudatos, jól tanul, és mint kiderült, sokat segít is az édesanyjának.

Bár arról persze nagyon korai még beszélni, hogy szülei egész Európában terjeszkedő üzletét átvegye, de amiből tudja, már is kiveszi a részét. Például a Réka által tervezett ruhák közül, amiket saját webshopjuk forgalmaz, kiválasztja azokat, amiket szerinte a hozzá hasonló korú lányok szívesen felvennének. Amiket aztán modellként is bemutat.

– A tornákon részt vevők, a követőim a gyerekes édesanyák gyakran mondták, hogy ha lenne kisebb méret, a kislányuk is szívesen viselné azt amit ők. Innen származik a Mother&Daughter, az Anya és lánya kollekció ötlete. Ebben segít Lara, hiszen ő jobban tudja mit is szeret a saját korosztálya. Karácsony előtt és Valentin napra is készítettünk egy-egy külön kollekciót. – meséli büszkén Rubint Réka, aki azt sem titkolja, hogy ezen kívül nem különösebben vonzzák Larát az üzleti dolgok.

– Lara inkább a művészetekért, például a zenéért és aztán a lovaglásért rajong, a négyéves Zalán viszont, a kis Norbival ellenétben, két lábbal a földön jár, ő a legracionálisabb közülük. Az édesapjukkal azért dolgozunk, hogy a három gyereké legyen majd minden, de persze majd ők döntenek, hogy folytatják-e amit mi elkezdtünk. Most az a legfontosabb, hogy boldog gyerekkoruk legyen és kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőlük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók