Celeb

A Dal: Tóth Vera nekiment Pierrot-nak

F. Zs.

Létrehozva: 2015.02.17.

A Dalból kiesett Tóth Vera nem rejtette véka alá a véleményét. Visszavágott Pierrot-nak, akit etikátlannak nevezett.

Hétfő reggel Face­book-oldalán fakadt ki Tóth Vera az őt bírálókra. – „...bírom a kritikát, csak nem A Dal zsűrijétől, akik közül az egyiknek a bántás a legmegfelelőbb bánásmódja és az, hogy lelkes előadóművészeket arrogánsnak és a dalukat eurocikinek nevezze bármelyik zsűritag egyenes, élő adásban, szerintem etikátlan” – írta a nagyobbik Tóth lány, aki Gyémánt című dalával kiesett az eurovíziós műsor szombat esti középdöntőjéből.

Pierrot valóban nem finomkodott, amikor Vera dalát értékelte, de a megszólalása pusztán szakmai jellegű volt, és nem személyeskedő. A zeneszerző – Rúzsa Magdival egyetértésben – azt mondta, hogy a versenydal hangulatában nagyban hasonlít a tavalyi győztes, Conchita Wurst „Rise Like a Phoenix” című slágerére, ami nem szerencsés. Pierrot szerint ez csak akkor nem válik cikivé, ha „közöttünk marad”, vagyis, ha nem juttatják tovább a versenyben.

Vera talán félreérthetett valamit, mert Pierrot szavai mögött démoni erőket sejtett: „Az egyik családtagom azt mondta, hogy a démoni személyiségek nem fogják érteni a friss, tiszta, Isteni energiát" – írta.

Megpróbáltunk interjút kérni az énekesnőtől, a menedzsere keddre ígért megszólalást. Kerestük Pierrot-t is, de ő nem kívánt nyilatkozni.

Harsányi Levente viszont kommentálta a történteket: – A zsűri véleményét vagy elfogadni, vagy nem elfogadni lehet. Nyilván Verának befutott előadóként nem esett jól a kritika, de ott van Kállay-Saunders András esete, aki háromszor is indult az eurovízión, aztán végül 2014-ben ő ment Koppenhágába. Jövőre lehet, hogy majd Vera képviseli hazánkat, kár ezen így kiborulni. Én minden zsűrit szeretek, és tovább is jutok minden műsorba – mondta nevetve Harsányi, aki szerint csak humorosan lehet egy ennyire szubjektív műfajt nézni.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók