Celeb

Demcsák Zsuzsa hitet kapott a harchoz

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.02.16.

Megalázónak érzi Demcsák Zsuzsa, ahogyan a hivatalos szervek bántak vele, amikor hozzájuk fordult. Most buzdított az erőszak ellen.

Demcsák Zsuzsa nem adja fel a harcot. Az elmúlt hónapok csatározásai ellenére tovább küzd az igazáért az erőszak ellen. Mint ismert, a műsorvezető éppúgy, mint férje, Kiss József, a sajtón keresztül is igyekszik állításait megerősíteni. Demcsák korábban azt mondta, hogy férje bántalmazta őt, ám József ezt tagadta, a bíróság pedig első fokon felmentette a férfit.

Zsuzsa küzd a családon belüli erőszak ellen, ezért szerepet vállalt tegnap délután a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség rendezvényén.

– Az erőszakra nincs mentség, ezt tudjuk mindannyian. Azért vagyunk itt, hogy bátrak legyünk – buzdította a Vigadó téren összegyűlteket Demcsák, aki nagyokat sóhajtva hallgatta végig a beszédeket. Elárulta, a bántalmazáskor hiába fordult a hivatalos szervekhez, csak megaláztatásban volt része.

– A mai nap sok erőt és hitet adott, hogy küzdjek – mondta. – Mi vívjuk meg a harcokat. Csatákat veszíthetünk, de a háborút nem veszítjük el. Szólaljunk meg minél többen, merjünk beszélni, merjünk kiállni! – ösztönözte az embereket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128621_auto_resized.jpg
origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27097_resized.jpg?avcount=1713239411
origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133093_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713239411
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van egy jó és egy rossz hírünk az autósoknak: melyikkel kezdjük?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Mv5xfZk2vL2ZYnf23NMJNAQ_AZTj6sKidW_d_ONj-V8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0ZWU1NzEzYTVlYzRiMzM5ZDVmOTNhYmI0NTliY2Uw.jpg
Konfliktus

Házasság első látásra: újabb balhé tört ki Petra és Andris között