Celeb

20 millióért szexelnek az Éden Hotelben

GYLF

Létrehozva: 2015.02.13.

Két kézzel pakolta ki a tízezreseket Berki Krisztián az asztalra az Éden Hotel sajtótájékoztatóján. A pénzért ismerős arcok is megküzdenek.

Berki elárulta azt is a TV2 február 23-án induló valóságshow-járól, hogy csak azoknak lesz esélye a győzelemre, akik kitartanak egymás mellett.

– Ez egy páros játék, akinek nincs társa, annak esélye sincs – magyarázta az izomember, aki azt is elmondta, nemcsak könnyekre, szerelmekre, de egyéjszakás kalandokra is bőven lehet számítani a műsorban.

Berki sajtótájékoztatón mutatott be öt-öt szereplőt, ekkor derült ki, hogy lesznek ismerős arcok a képernyőn. Így fedeztük fel Apolkát is, aki alig fél évvel ezelőtt a Bors segítségével buktatta le a fővárosi éjszakában önmagát Jude Law-nak kiadó férfit. Apolka egyébként már a Voice meghallgatásain és A Szépségkirálynő című műsor döntősei között is bizonyított.

Szintén színpadra szólították Mariannát, aki tavaly az M6-os úton 260-nal száguldott, miközben a rendőrök negyven percen át hiába üldözték őt. A nyuszis magazinban is levetkező Marianna akkor a Borsnak azt mondta, hangosan hallgatta a zenét és nem vette észre, hogy mögötte egy rendőrautó szirénázik.

A sajtótájékoztatót követően a bejáratnál munkatársaink a szintén szereplő Beus nevű lányba botlottak, aki legnagyobb meglepetésünkre egy luxus-sportkocsival hajtott el.

Hogy miért jelentkezett a műsorba, ahol „csak” 20 millió a fődíj? Próbáltuk megkérdezni, de nem állt szóba velünk. Vele kapcsolatban korábban az a hír is felröppent, hogy Costa Ricában összejött Berki Krisztiánnal, de ezt a felek a sajtótájékoztatón nagy nyilvánosság előtt cáfolták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”