Aktuális

Előzetesben a hamis pénzzel lebukó fideszes

B. B.

Létrehozva: 2015.02.11.

Mint azt a Bors megírta: V. Áron Sebestyént február negyedikén kapták el a Keleti pályaudvaron. A 30 éves férfi egy száz eurós bankjegyet próbált beváltani.

Mikor a váltó észrevette, hogy a pénz hamis, szólt a rendőröknek. A férfi megpróbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták, további pénzt találtak nála, sőt Logodi utcai lakásában is. Közel háromszáz darab, 9 millió forintnyi értékű hamis bankjegy került elő a lakásból. Az Index tegnap írta meg: a férfi nem más, mint Veress Áron, a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke, aki 2003 óta tagja a Fidesznek.

– Védencemet előzetes letartóztatásba helyezték – ismerte el ügyvédje, dr. Szenczi Géza. – Azonban ő maga nem tudta, hogy a nála lévő pénz hamis, ugyanis egy moldáviai férfitől, tartozás fejében kapta. Együttműködő volt, nagyon sajnálja a történteket, és azt, hogy így rá tudták szedni. Jelenleg a legfontosabb, ha a moldáviai férfit és annak társát megtalálják – magyarázza az ügyvéd.

A férfit sokkolták a történtek, ugyanis rendezett magánélettel és családi helyzettel rendelkező fiatalról van szó. Ügyédje elmondása szerint a férfi fideszes tevékenysége és a történtek között semmilyen kapcsolat sincs.

Veress rendezett körülmények között él. A rendőrség pénzhamisítás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Veress akár nyolc évet is kaphat. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek