Celeb

Tóth Gabi: Tévedés, hogy Trap kapitány a pasim

Sz. B., kbv

Létrehozva: 2015.02.10.

Az énekesnő végre tiszta vizet öntött a pohárba, a Borsnak elárulta, milyen szálak kötik a Tha Shudras frontemberéhez, Trap kapitányhoz.

Aki együtt látja őket, biztosra veszi, hogy Tóth Gabi összejött mentoráltjával, Trap kapitánnyal. A Tha Shudras frontembere, Molnár Tibor és az énekesnő egyre többet mutatkozik együtt, a Story-gálán például el sem mozdultak egymás mellől.

Bár a zenekar több tagja is részt vett az impozáns partin, Gabi jószerivel csak a zöldre maszkolt énekessel mutatkozott. A gálára együtt érkeztek, s a díjkiosztó alatt is láthatóan élvezték egymás társaságát. Bár több helyet foglaltak a szervezők Ga­binak és vendégeinek, csak Trap ült az ezúttal szolidan öltözött énekesnő mellé, akivel végig meghitten sustorogtak, nevetgéltek.

Egész este el sem mozdultak egymás mellől, még italért is együtt mentek, így akkor sem voltak jelen, amikor az összes díjazottat felhívták a színpadra, hogy közös fotót készítsenek róluk a sztárfellépő Conchita Wursttal. Az év női televíziós személyiségének megválasztott Gabi és mentoráltja, Tibi később együtt is távozott a buliból, széles jókedvvel már tizenegy óra körül elhagyták a szállodát.

Természetesen megkerestük Tóth Gabit, aki számunkra meglepő magyarázattal szolgált a látottakra:

– A látszat csal, nem az van mögötte, amit gondolnak. Mostanában valóban többet mozgok együtt a fiúkkal, ez pedig annak köszönhető, hogy dolgozom nekik – árulta el a Borsnak az énekesnő. – Trap kapitány semmivel nem kap több figyelmet, mint a többiek. Mostantól én látom el a menedzseri teendőket a Tha Shudras körül, segítem a pályájukat. Ezért látnak olyan sűrűn velük, ezért van a sok közös poszt és megjelenés. A Story-gálán sem engedtem el egyetlen percre sem a kezüket, figyeltem rájuk, kivel fotózkodnak, mit csinálnak, hiszen kötelezettségeik vannak az RTL Klub felé. Nagyon hiszek a munkásságukban, s éppen ezért terelgetem őket, és teszek meg mindent, hogy a fiúk minél sikeresebbek legyenek a jövőben – magyarázta a mentorból lett mene­dzser.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146975_auto_resized.jpg
origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713625221
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146482_auto_resized.jpg
life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713625221
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713625221
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713625221
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713625221
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?