Celeb

Tragédia: szörnyethalt a magyar DJ

Bors

Létrehozva: 2015.02.07.

Gyászol a lemezlovas társadalom. Ambrus „Julian” Tamás kocsival egy oszlopnak rohant és életét vesztette. 36 éves volt.

Péntek kora hajnalban életét vesztette a hazai klubélet egyik ünnepelt sztárja, a 35 éves Ambrus Julian Tamás lemezlovas, aki hazánkban szinte az összes szórakozóhelyen pörgetett. A nép­szerű DJ halála lesújtotta a kollégáit, egy emberként gyászolja őt az összes ismert hazai lemezlovas.

A police.hu közleménye szerint Tamás 2015. február 6-án 3 óra 20 perckor Nyíregyházán, a Tiszavasvári úton autózott, amikor a felüljárón lesodródott az úttestről, kidöntött egy villanyoszlopot majd kerítésnek csapódott.

Bár a tűzoltók és a mentők percek alatt a helyszínen voltak, és kivágták az utasokat a roncsból, a lemezlovas és a mellette ülő 18 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Tamás hivatalos Facebook-oldalát elárasztották a részvétnyilvánítások, volt aki azt írta: „most végre apád mellett lehetsz, amiről sokat beszélgettünk hosszú éjszakákon át...”

Más így búcsúzott: „még most is hallom a nevetésed és sosem feledlek! Szívből remélem, hogy most olyan helyen vagy, ahová mindig is vágytál, ahol boldog lehetsz!”

A lemezlovasok szombat este az ország minden szórakozóhelyén Tamásnak játszanak.

„Megdöbbenéssel és szomorúan vesszük tudomásul, hogy kedves kollégánk és barátunk ma hajnalban távozott az élők sorából. Isten nyugosztaljon, Ju­lian! Ma este neked játszunk!” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555311
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555311
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt