Celeb

Kovács Gyopár: Misi rám sem nézett!

K. B. V.

Létrehozva: 2015.02.05.

Mező Misi szinte a kezdetektől éretlennek, nem a Rising Starba valónak tartotta Kovács Gyopárt, a mezőny leg­fia­ta­labb versenyzőjét.

A zsűritag nem titkolta véleményét, minden adandó alkalommal nyersen bírálta a kamasz lányt, aki több párbaj után a hétvégén ki is esett a tehetségkutatóból. A Bors megtudta, a színfalak mögött is mindig fe­szült volt a viszony zsűritag és versenyző között.

– Értem, miért kritizált Mező Misi, és el is fogadom a véleményét, mindössze a megfogalmazással volt bajom. Az esett a legrosszabbul, amikor egy sikeres párbajom után egyszerűen kinevetett, és gúnyosan közölte: „Hát, akkor most már nyerd meg a versenyt!” – mesélte a Borsnak Gyopár, aki úgy érzi, Misi egy egész ország előtt lejáratta. – Kifejezetten féltem tőle, és ettől görcsös lettem. Ez csak mostanában múlt el, úgy gondoltam, nem éri meg.

Gyopár azt is elárulta, a zenész az utóbbi időben már nem is üd­vö­zöl­te. – Inkább kerülte a tekintetemet – mondta az énekesnő, aki a kritikák ellenére sem adja fel álmait. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091094_auto_resized.png
origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel