Celeb

Alföldi Róbertet külföldre csábítják – nem lesz mentor?

Bors

Létrehozva: 2015.02.04.

Annyi külföldi munkája van, hogy talán még az X-Faktor mentorságát sem tudja elvállalni Alföldi Róbert.

Alföldi Róbertet lehet imádni és utálni, közömbösnek maradni iránta biztos nem. Ezért is volt tökéletes választás két évvel ezelőtt az X-Faktor mentori székébe, ám nagyon valószínű, hogy nem láthatjuk többet ebben a szerepben a színész-rendezőt. Kétéves szerződése ugyanis, amit a produkcióval kötött, lejárt, s külföldön is kapkodnak utána.

Politikáról, a Nemzeti Színházból való távozásáról, a társadalom helyzetéről és jövőjéről szólt az a 168 Órában olvasható interjú, amit Alföldi Róbert adott a lapnak. Az éles bírálatnál is érdekesebb azonban, amit saját jövőjéről mondott. Ebben ugyanis hosszabb külföldi tartózkodás, akár költözés is szerepel. Ez viszont azt is jelentheti, hogy nem tudja majd elvállalni az idei évadban a mentori feladatokat a tehetségkutatóban.

„Nem a politika érdekel, ha­nem az országom, a társadalom, amelyben élek, és az: miért kell azon gondolkodnom, elköltözzek-e innen vagy sem. Vagy miért maradjon itt az ember?” – fogalmazott Alföldi, aki elismerte, az ő anyagi biztonsága nem függ a jelenlegi rendszertől, így könnyen kritizál.

„A következő évadban annyi munkám lesz külföldön, hogy alig tartózkodom itthon. És nem biztos, hogy ugyanilyen nagy pofám lenne, ha én is kiszolgáltatott lennék” – folytatta a mentor, akinek szavai azt sugallják, az ősszel induló show munkálatait már nem tudja majd elvállalni.

Alföldit stílusa miatt lehet imádni és utálni is, de az tény, hogy 2014-ben bizonyos szempontból a legsikeresebb mentor volt. Négy mentorálttal dolgozott, közülük pedig Benji a harmadik helyig jutott, vagyis ő lett az év férfihangja.

Megkérdeztük az RTL Klubtól, számolnak-e azzal a lehetőséggel, hogy Alföldi nem lesz mentor, de csak egy szűkszavú nyilatkozatot kaptunk: „Ez a kérdés még nem időszerű számunkra” – tudatták a kommunikációs osztály munkatársai.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565817
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565817
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt