Celeb

Ezer nővel szexelt Takáts Tamás - interjú

Bors

Létrehozva: 2015.02.01.

Kimászott a gödörből, és újra tudja élvezni az életet. Az anyagi nehézségek, a családi zűrök már csak a múlt árnyaihoz tartoznak. Állítása szerint ezer nővel volt intim kapcsolata, de tíz éve hívő ember lett, és ma már csak a családjának él.

Épp egy próbáról érkezett az interjúra. Mire készül?

Ez most egy időszakos folyamat, mert egyébként az próbál folyton, aki nem tud zenélni. A Takáts Tamás Blues Band idén huszonöt éves, és új lemez van készülőben. Így most kicsit sűrűek a napjaim, de aztán minden visszatér a régi kerékvágásba.

Ez mit jelent? Szabad nappalok, zsúfolt esték?

Körülbelül. Akkor ideális, ha egy héten három fellépésem van. Akkor jól élünk. Ha kevesebb, akkor már nem annyira. Vegyünk hármat, mondjuk az minimum két este, és másik két estén istentiszteleten vagyok. Aztán ott van a vízilabda az öregfiúkkal, amit néha kihagyok, mert az asszony még beadná a válópert (nevet). Jogosan. A nappalok viszont szabadok, így otthon tudok lenni. Szerelmeskedhetek egy nagyot, intézhetem az ügyeimet, vagy a gyerekeimmel lehetek. Nem akarok öntömjénező lenni, de nagyon jó apa vagyok. Amíg a gyerekek kicsik voltak, a játszótéren is imádtam velük lenni. A leg­kisebbel most is lemegyek.

A jelenlegi házassága megélt egy-két botrányos fejezetet. Sikerült orvosolniuk a problémáikat?

Nem szeretnék a feleségemről beszélni, ez a kettőnk magánügye. Legyen annyi elég, hogy ha befejeztük az interjút, megyek is haza hozzá és a lányomhoz.

Az első házassága a rockélet áldozatává vált, és elbukott a hűség­próbán. Már nem nagy a kísértés?

Akkoriban testi ember voltam, és a nincs az a fiatal férfi, akinek ha elkapják a tökét, nemet mond. Huszonegy éves voltam, mikor a Karthagóba kerültem, és a lányok, akik addig rám se bagóztak, beözönlöttek az öltözőbe, és szinte rám ugrottak. A házasságomat szépen el­kezd­tem, de mikor híres rockzenész lettem, és jöttek a csajok, belevetettem magam a féktelen orgiákba, és a feleségem – megjegyzem, teljes joggal – kirúgott. Később éltem komolyabb kapcsolatban, gyerekeket nemzettem, de nem nősültem meg, és folytattam a csajozást.

A rock-Casanova mit fog írni a memoárjába? Hány nőt tett boldoggá a földi életben?

Nem tudom. Biztos, hogy ezres nagyságrend. Durva évek voltak, de ráfogok mindent a nőkre, ők kaptak el engem.

Közel tíz éve azonban megtért és vallásos ember lett. Ebbe az imázsba már nem illik bele a féktelen duhajkodás.

Inkább hívő ember vagyok. A vallásosság számomra negatív jelző, nincs valódi meggyőződés mögötte. Mire idáig eljutottam, már elolvastam az evangéliumot, a kommunista kiáltványt, a Gilgames-eposzt, a Bibliát, sőt még a Koránt is. Nekem a legszimpatikusabb a Jézus nevű arc volt, és bíztam benne, hogy megtalálom, amit kerestem. Rettenetes sok nővel szeretkeztem ifjú koromban, iszonyatosan sok ételt és italt magamba tömtem, de a lelkem mélyén ürességet éreztem. Aztán 2003-ban megérkezett az az „istenember” az életembe, aki egyszer csak nekem szegezte a kérdést: meddig akarod még ezt csinálni? Én épp egy bárban ültem, whiskyztem, szivaroztam és a csajokat néztem. Azon tűnődtem, vajon melyiket vigyem haza aznap estére. Ő pedig azt mondta, tud egy jobb helyet. Tudott. Elvitt a gyülekezetbe, és magamra találtam. Nem szeretem kihagyni az istentiszteletet sem.

A gazdasági válság önt sem kímélte. Egy ideig még vidéken is élt a családjával, mert egyedül nem boldogultak.

Nem állok több lábon. Én vállalom, hogy megélhetési zenész vagyok. Annak idején otthagytam a szakmámat, noha nem volt nagy áldozat, mivel textil­ipari középiskolában végeztem. Húszéves korom óta a gázsimból élek. Ebből fizetem a számláimat. Ha van gázsim, ki tu­dom fizetni őket, ha nincs, akkor nem. Ez ilyen egyszerű. A válság csak egy része volt a gondoknak. Jöttek a tehetségkutatók, ahol tisztelet a kivételnek, lufik vannak. Kellett egy kis idő, mire rájöttek, hogy nem azt kapják, amit vártak, és újra jöhettünk mi, zenészek. És igen, nekem is volt majd másfél év, amit Pécsett töltöttem, mert nem volt munkám, és ott volt szülői segítség.

Sikerült kimásznia az adósság ásta gödörből?

Hogyne. Még van egy kis NAV-hátralékom. Nem szégyellem, áfakörös voltam, megettük a pénzt a dobozból, és most nyögjük a kamatot. Szerencsére túl vagyunk a nehezén.

Több együttesben is játszik. A bulik ál­talában hétvégén vannak. Hogyan tudja összehangolni a fellépéseiket?

Egyszerű. Mindig a drágább buliba megyek. Ilyenkor persze van egy kis sértődés, fogszívás, de a végén mindig rendezzük a dolgokat, és belátjuk, egyszerre nem lehetünk két helyen.

East nevű zenekara korszakalkotó volt, a lemezcégeknek mégsem tetszett, és koncepcióváltást szorgalmaztak. Úgy hírlik, ön ezen alaposan megsértődött.

Persze, mert azt akarták, hogy valami olyasmit csináljunk, mint a Z’ZI Labor, ami szerintem minden idők legrosszabb magyar ze­nekara. Náluk nevetsé­gesebb együttest még nem láttam. Mondjuk egy szempontból megelőzték a korukat. Ezt én Uhrin Benedek-effektusnak nevezem. A közönség azért szeret meg valakit, mert az szánalmas, nevetséges. Van egyfajta sztártípus, akit azért néznek, mert annyira rossz. Itt volt egy asszonykórus meg egy hörgő hangú énekes. Halálosan megsértődtem.

Mi vonzotta a művészvilágban?

Hatéves koromtól úsztam. Reggel hatkor már edzettem, ezt csináltam tizennyolc éves koromig. Szerintem meghallgatásra került az imám. Iszonyú hidegben, télen sétáltam az uszoda felé. Levágtam a táskám a hóba, és azt mondtam: Édes Jóistenem, olyan munkát szeretnék, ahol nem kell korán kelni.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról