Aktuális

Fegyverrel követelt magának adásidőt a lúzer – videó

Bors

Létrehozva: 2015.01.30.

Egy fegyveres fiatalember adásidőt követelt magának, akciója miatt meg kellett szakítani a műsorsugárzást.

Szerencsére anélkül sikerült véget vetni egy túszejtő akciónak a holland NOS tévétársaságnál, hogy vér folyt volna. Csütörtök este, a nyolcórás híradás előtt nem sokkal egy fegyveres fazon rontott be a stúdiókba, és azt követelte, hogy adjanak neki adásidőt. Ennek nyomatékosítására túszul is ejtette a NOS egyik munkatársát. 15 perc múlva azonban őrizetbe vette a rendőrség anélkül, hogy bármi ellenállást tanúsított volna.

Előtte egyébként evakuálták a teljes épületet, így a társaság összes rádió- és tévéadását megszakították. A sötét öltönyt viselő geek egy közleményt akart felolvasni a Journaal nevet viselő híradóban, mire bevitték egy olyan stúdióba, amit nem használtak. Itt szépen fel tudták venni, ahogy sorára vár, majd elfogják a rendőrök. Az anyagot le is adták később a nézőknek.

A támadó egyébként nyugodtan viselkedett, és nem emelte a fegyverét emberekre. A tévétársaság alkalmazottainak azt mondta, hogy egy hackerbanda tagja. Egy levél volt nála, abban írta le követelését, hogy adásba akar kerülni, és hogy ez nem egy egyszemélyes akció. A videofelvételen azt mondja, hogy a világ fontos közügyeiről akar élő adásban beszélni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól