Aktuális

Bepöccent a lopkodós internetre Orbán Ráhel

Bors

Létrehozva: 2015.01.30.

A kormányfő legidősebb lánya jogi lépéseket tesz, mert jogsértő módon személyes, a családi nyaralásairól készült képei kerültek ki az internetre. Orbán Ráhel ezt ma közölte az MTI-vel.

Közleményében azt írta: az eset több súlyos bűncselekmény gyanúját veti fel, a szükséges jogi lépéseket haladéktalanul megteszi. „A képek bármilyen jellegű felhasználása jogi eljárásokat von maga után” – tette hozzá Orbán Ráhel.

Az MTI megkeresésére Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője azt közölte: „a miniszterelnöknek az az álláspontja, hogy kár fényképeket lopkodni; aki kíváncsi a családi nyaralásukra és arról fényképet kér, szívesen ad bárkinek, nem kell ellopni”.

A Hír24 a hír kapcsán azt írja: „tegnap a Tumblr-en keringett egy kép, ami Orbán Viktort félmeztelenül, napozás közben ábrázolja, kék alapon virágmintás napozóágyon. Az őszülő mellkasszőrzetű, vöröslő arcú miniszterelnök kelletlen arccal konstatálja a fényképezést, miközben hastájékon egy Századvég-kiadású Fukuyama-könyvet tart maga előtt, jobb kezében piros tollat fog.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144000_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot