Sport

A Milan új színei: vérvörös és éjfekete

Bors

Létrehozva: 2015.01.29.

Pofozógéppé silányult a Milan. Az európai labdarúgás egykori gyöngyszeme története nagy válságát éli.

Inzaghi a lefújás után is azt hangoztatta, amit kinevezése óta mindig, hogy a Milan hamarosan régi fényében tündököl, egyúttal időt kért, elvégre „Alex Fergusonnak is hét év után sikerült először trófeát nyernie a Manchester Uniteddel”.

Mármost a drukkereknek nemhogy ennyi türelme nincs: rég elfogyott. Kedd este alig kilencezren voltak a 80 ezres arénában... A hétvégi, szintén a Laziótól elszenvedett kudarc után (1-3 Rómában), petíciót írtak Silvio Berlusconi elnöknek, hogy azonnal menessze Adriano Galliani sportigazgatót.

– Az átigazoláspolitika megbukott, máshol kiselejtezett játékosok érkeznek, az utánpótlás értékeit eladják, s több fizetésért alkalmatlan focisták érkeznek – panaszkodnak.

Való igaz, a csapat jelenlegi legjobbja az a Jérémy Ménez, aki azért jött el a PSG-től, mert ott kiszorult a kispadra.

A feszült légkörre jellemző, hogy a csapatkapitány Méxes szombati nyakrángatásáért négymeccses eltiltást kapott, majd a védelem megerősítésére kölcsönvették a Szpartak Moszkvától Salvatore Bochettit.

Berlusconi politikai bukásával egy húszéves korszak ért véget. A Milan történetében is lezárul egy fejezet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134778_auto_resized.jpg
origo.hu

Szexképek kerültek fel a internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713282611
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133762_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Válaszcsapásról döntött Izrael

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713282611
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján