Celeb

Milliókat követelnek a mulatós sztárok

Bors

Létrehozva: 2015.01.28.

Sosem kaptak jogdíjat a Nóta és a Sláger Tv-től – állítják a mulatós műfaj nagyjai. Kis Grófo, Kaczor Feri és MC Hawerék is a sértettek között vannak.

A Nóta Tv éveken át szórakoztatta a mulatós műfaj rajongóit, egy ideje pedig Sláger Tv néven teszi ugyanezt. Hirdetéseivel úton-útfélen találkozunk, azt azonban eddig senki nem verte nagydobra, hogy a Nóta, illetve ma már Sláger Tv sztárjai elmaradt jogdíjaikat követelik.

– Se előadói, se szerzői jogdíjat nem kaptunk – mondta el a Borsnak Tekknő Miki. – Igaz, a csatornával még Nóta Tv korában akadt össze a bajszunk. Kizárólagos szerződést kínáltak, sőt a saját szervezésű haknijaikon kötelező lett volna fellépnünk, és az­nap máshol már nem is szerepelhettünk volna.

Tekknő Miki állításait Kaczor Feri megerősítette.

– Független akartam maradni, sőt én mondtam, ha kell, fizetnék azért, hogy reklámoznak. Az a szerződés, amit kínáltak, irreális volt. Ráadásul az éves jogdíj­kimutatásomban sosem találtam meg a Nóta TV-től érkezett összegeket. Zalaegereszegi vagyok, nekem nem ugyanaz elmenni Nyíregyházára kötelező haknira, mint a pestieknek – magyarázta az énekes.

– A dalaim egy része csak később lett lejelentve, de nem is nagyon foglalkozom ezzel – csatlakozott Kis Grofó.

Több forrásból úgy értesültünk, hogy a tévés vállalkozást Romániában jegyezték be, így a szerzői jogdíjak útja követhetetlenné vált. Ezt az Artisjus, a szerzői jogvédő iroda is megerősítette.

“A Nóta TV hosszú évekig a román jogkezelőnek fizetett jogdíjat, és onnan a rendszeres panaszaink ellenére is csak nagyon kevés jogdíj érkezett a magyar szerzőkhöz. Hosszan tárgyaltunk, és végül sikerült elérni, hogy a csatorna az Artisjushoz fizesse a jogdíjat, a dolgok 2014 végére kerültek a rendes kerékvágásba: nemcsak a jogdíjfizetés részleteit sikerült rendezni, hanem azt is, hogy milyen módon adnak pontos adatszolgáltatást a náluk elhangzott dalokról” – írta megkeresésünkre Tóth Péter Benjamin, az Artisjus kommunikációs igazgatója, hozzátéve: január 1-jétől már minden elhangzás bekerül az Artisjus elszámolásába, ezeket a pénzeket 2016-ban kapják meg az érintettek.

A Sláger TV Borshoz eljuttatott levelében cáfolta a zenészek állításait: a csatorna jogtulajdonosa a jogszabályoknak megfelelően fizette ki a jogdíjakat a román közös jogkezelőnek. Hogy onnan hogyan és miként fizettek a magyar Artisjusnak – abban már nem ők az illetékesek. Ugyanakkor kiemelik, nem lenne kötelességük, de leszerződtek a “magyar féllel”. További kérdéseinkre azt is leírták, nem igaz, hogy vállalhatalan feltételekkel kínáltak szerződéseket, és az sem, hogy ezért számos sztárral megromlott a viszonyuk.

Már csak a feltehetően milliós összegekre rugó elmaradt jogdíjak sorsáról nincs hír. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715730
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról