Aktuális

Magdolna: Kékre-zöldre vert a főnököm!

Brunner Mónika

Létrehozva: 2015.01.28.

Éppen az egyik villamost sikálta Rostás Magdolna, amikor összeszólalkozott a főnökével. A takarítónót ököllel verték, kórházba került.

„Már a vizet sem akarod cipelni?” – valami ilyesmit mondott Rostás Magdolnának a főnöke, mielőtt elszabadultak az indulatok. Magdi néhány hónapja szerződött le a nemzetközi céghez, amely többek között villamosok és kocsiszínek takarítását végzi.

– Vitatkozni kezdtünk, ő pedig egyszer csak nekilökött a villamosnak, és elkezdett ököllel ütni. A közlekedési vállalat dolgozó szedték le rólam – mesélte Magdolna, aki a munkahelyéről a szakrendelőbe ment, ahol megröntgenezték, majd kórházba utalták.

– Két napot töltöttem bent, a kórház értesítette a rendőrséget, a kórházi ágyamon hallgattak ki – mesélte megpróbáltatásait az asszony, aki nem sokkal később a felmondólevelét is megkapta. – Három hónapos szerződésem volt, éppen karácsony előtt járt le, és nem hosszabbították meg. Hiába kérdezgettem a feletteseimet, ők azt mondták, hogy nincs a kettő között összefüggés. Úgy tudom, mindenki ellenem tanúskodott, hogy én mentem neki a főnökömnek. A csoportvezetőm egyébként egy nagyon magas, nagydarab férfi. Valami olyasmit mondott, csak azt bánja, hogy nem acélbetétes cipővel rúgott fejbe – mondta az asszony.

A konkrét ügyben a rendőrség nem nyilatkozott. Megkerestük a nő volt munkahelyét is, ahol a humánpolitikai igazgató visszahívást ígért - ám ez eddig nem történt meg.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519312
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519312
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519312
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor