Celeb

Magányosan halt meg Liptai Claudia apja

GYLF, BM

Létrehozva: 2015.01.27.

Szűk öt évvel azután, hogy Claudia előbb a szerelmét, majd az édesanyját is elveszítette, újra gyászol. A színésznőnek most az édesapja ment el, igaz, vele régóta nem tartotta a kapcsolatot.

Embert próbáló napok vannak Liptai Claudia háta mögött: a TV2 emblematikus arca kislányával, Pankával utazott el egy egzotikus nyaralásra, hogy kipihenje az óév fáradalmait – de lesújtó híreket kapott itthonról. Clau édesapja váratlanul elhunyt budai otthonában.

Mindez pár napja derült ki, amikor Istvánt jött megnézni a testvére, de hiába kopogott, senki sem nyitott ajtót. Az idős hölgy ekkor segítséget kért, majd a mentőket hívták. Bementek a lakásba, ott találták az idős férfit, holtan.

A szomszédok szerint Claudia édesapja az utóbbi időben teljesen egyedül élt, szeretett vizslája sem volt már meg.

A Bors telefonon érte el Liptai Claudiát, aki türelmesen és megértően fogadta az érdeklődésünket, bár hangján érezhető volt, édesapja elvesztése nagyon megviselte őt. A TV2 műsorvezetője megköszönte részvétnyilvánításunkat, majd menedzseréhez irányított bennünket, mondván: számítottak rá, hogy a hír kiderül, így mindent, amit mondani szeretne, már megosztott munkatársával.

Kende-Hofherr Krisztina a Bors megkeresésére elmondta, Claudia azt szeretné, ha a lehető legkevesebbet foglalkozna ezzel a sajtó, és tiszteletben tartaná gyászát.

– Egy szülő elvesztése – függetlenül a múltbéli szenvedésektől – olyan tragédia, amit az ember legbelül él meg és csak a saját módján tud feldolgozni. Kérem, hogy ezt tartsák tiszteletben!

Liptai István évek óta csendes magányban élt szeretett vizslájával egy dél-budai lakótelep apró lakásában. Noha korábban a férfi arról beszélt a sajtónak, szeretne több időt tölteni lányával, Diával – ahogyan ő nevezte –, a Bors információi szerint Claudia és István nem nagyon volt kapcsolatban egymással. A műsorvezetőnő anyagilag ugyan támogatta őt, de találkozni nem akart vele. Claudia legfőbb bizalmasa nem az apa, hanem édesanyja, Kati volt, akit 2010 augusztusában, egy rövid, de súlyos betegség után szintén váratlanul vesztett el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662012
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662012
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...