Aktuális

Fejenként 2,5 millió a magyar államadósság

Bors

Létrehozva: 2015.01.27.

Megszűnhet a 2011-ben létrejött Összefogás az Állam­adósság Ellen Alap, ahol bárki segíthetett az államadósság törlesztésében.

Nem költhetjük többé felesleges pénzünket a magyar államadósság elleni harcra. A Napi Gazdaság szerint ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja: szűnjön meg a 2011-ben létrejött Összefogás az Állam­adósság Ellen Alap. A szervezetnek bárki adományozhatott. A pénzt továbbutalták az államnak, amely csak az összeg egy részét használta hiteltörlesztésre, a többit a költségvetés kapta.

Az adakozókedv viszont igencsak kicsinek bizonyult. Az alap három év alatt mindössze 342,8 millió forintot kalapozott össze. Pedig aránylag sokat adtak az egyházak és magánszemélyek is. Matolcsy György jegybankelnök például évente egymilliót. A magyar államadósság viszont tavaly szeptemberben 25 118 milliárd forintra rúgott. Azaz mintegy 100 ezerszer több adományra lenne szükség a teljes magyar adósságállomány visszafizetésére. Vagyis minden egyes magyar állampolgárnak csaknem két és fél milliót kellene adnia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot