Vélemény

Vélemény: Vécébe fulladt baba

Máté Sándor

Létrehozva: 2015.01.26.

A jog és a közakarat gyakran olyan távol áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Valahogy így van ez a cséri szülők esetével is.

Az asszony a mellékhelyiségben szülte meg babáját, majd férje és anyósa asszisztálásával hagyta a kislányt a toalettbe fulladni.

A gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt családtagok megúszták felfüggesztett büntetéssel, az anyát a bíróság felmentette. Mindhárman szabadlábon várhatják a jogerős, másodfokú döntést.

A törvényszéki verdikt mellett azonban született egy másik ítélet is. Ezt nem a jogászok hozták meg, hanem egyszerű, hétköznapi emberek. A község lakói nem oly megbocsátóak, mint a talárba bújt jogtudósok. A he-lyiek nem paragrafusok, szakértői vélemények alapján ítélkeznek – színtisztán a saját tapasztalataikra hagyatkoznak.

Jól tudják, hogy két gyermeket már kiemelt a családból a gyámhivatal, nevelőszülők gondjaira bízták a kicsiket, hátha így emberhez méltó jövő vár rájuk. A falu nem felejt. Már a kétes hírű család háza sem áll a település szélén megbúvó telken.

Ítélet született, amely színtisztán erkölcsi alapokon nyugszik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek