Celeb

Zámbó György: Ne bolygassák Jimmy halálát!

GYLF

Létrehozva: 2015.01.24.

Ő volt az első, aki ki merte mondani: Jimmy meghalt. A Király testvére mindig a háttérbe vonultan élt, de a Borsnak most megszólalt.

Jimmy halála óta a testvéreit is megismerte az ország. Akad azonban valaki, akiről szinte sosem esett szó az elmúlt másfél évti
zedben. Ő Jimmy 
negyedik testvére,
 György, vagy aho
gyan a szerettei
 ismerik: Öcsi. A
férfi sosem ke
reste a rivaldafényt, nem vélet
lenül. Fel-feltűnt 
egy-egy rendezvényen vagy fotón, de mélyen hallgatott, pedig volt véleménye. Egészen más, mint szeretett testvéreinek.

– Sosem kerestem a szereplést, a rivaldafényt, az nem én lennék – mondta a Borsnak Zámbó Öcsi. – Árpy a Zámbó Band énekese, Tihamér basszusgitározik, Marietta – vagy ahogy hívjuk, Baba – pedig évek óta szervezi a gálát, összefogja a családot. Egy csokorban is laknak szinte mind, én azonban máshol élek. Az üzleti ügyeim, vállalkozásaim, a természetem mind-mind máshová köt – magyarázta Gyuri.


A férfi egy időben maga is beült dobolni a Zámbó Bandbe, főként az emlékesteken vállalt szereplést, de jó ideje ezt sem erőlteti már.


– Vendéglátással foglalkozom. Jó ideig a párommal együtt csináltuk a Jimmy Klubot, aztán Budán is volt egy kocsmánk, sőt, DJ Bobo Zámbobo néven diszkósként is ismerhetnek. Most a nővérem egyébként felkért, és a rajongók hangja is eljutott hozzám, így engedtem az elveimből, és ha csak egy napra is, de visszatérek. Dobolok az idei gálán – mondta Öcsi, majd azt is elmondta, testvéreivel nem mindenben ért egyet.

– Hagytam Jimmyt én nyugodtan pihenni. Így volt ez a kezdetektől. Én voltam az első, aki ki tudta mondani, Jimmy meghalt. Én nem mentem bele soha abba sem, hogy évente új vizsgálatot követeljenek a testvérem ügyében. Nem. Nem kell bolygatni ezt. Mindennap gondolok Jimmyre, feldolgozni a tragédiát megoldhatatlan feladat. Hagyják őt csendben nyugodni, emlékezzenek rá, de ne csak az évfordulókon vagy a gálán. Amikor szeretnének – tette hozzá Zámbó Öcsi.

Tiszta vér volt a kezem

A Vasárnap Reggel című lapban 2001-ben Öcsi is elmesélte az emlékeit a tragikus éjszakáról. Megdöbbentő, de ő maga szívtájéki szorítással ébredt. Majd jött a telefonhívás.

„Szinte önkívületben (...) rohantunk a kórházhoz. Összevissza ordítoztam fájdalmamban, hogy megöltétek az öcsémet, kicsináltátok, meg ilyesmiket, miközben a fejét fogtam, ahogy a mentőből kiemeltük a hordágyra. Amikor Imikét betolták az idegsebészetre, csak akkor néztem meg a kezem. Tiszta vér volt, szinte visszahőköltem a látványtól. Iszonyatos nyomást éreztem megint a szívem körül, ismét rosszul lettem.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713593713
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713593713
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713593713
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713593713
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában