Test és lélek

Fehér Adrienn: Pszichológus segített a válás után

Kósa-Boda Veronika

Létrehozva: 2015.01.25.

Színésznőként, énekesnőként sokáig hanyagolta a karrierjét Fehér Adrienn. A Voice énekesnője azonban egyre több munkát vállal, és két évvel ezelőtti, zajos válása után is magára talált. Pedig olyan mély válságban volt, hogy szakember segítségét kellett kérnie.

Korábban azt lehetett olvasni, hogy a férje kettős életet élt: külföldön is és itthon is egy-egy család várta. Mi igaz ebből?

A volt férjem sok-sok évig külföldön dolgozott. Három évig voltunk úgy házasok, hogy gyakorlatilag nem éltünk együtt. Hétfőn elutazott, és hétvégén jött csak haza. Akkor már megvolt a két gyerek, óvodába jártak, így az sem lett volna megoldás, hogy vele utazunk, mert a gyerekeknek pont ebben az időszakban állandóságra, stabilitásra van szüksége. Ez a három év szétforgácsolta az életünket, ebbe a szétforgácsolt állapotba érkezett egy másik nő, de másik család nem. Éltünk egymás mellett, és nem figyeltünk a másikra, ez lett a kapcsolatunk vége. Amikor észrevettük, hogy baj van, lehetőségünk sem volt, hogy helyrehozzuk. Szerettem volna, de nem tudtam az ő fejével gondolkodni. De nem haragudtam a férjemre, mert minden, amit kapunk tulajdonképpen tükör számunkra. Ha másra haragszunk, sosem fogunk fejlődni. Arra kell gondolni inkább, hogy én miként okoztam a fennálló helyzetet, és hogyan mászom ki belőle.

Szerette volna helyrehozni a házasságát?


Természetesen, és meg is akartam érteni, hogy miért történik mindez. Helyre akartam hozni azért is, mert akkor még elképzelhetetlen volt számomra, hogy egyedül neveljem a két gyereket. Pedig akkor már rég egyedül neveltem őket, csak nem vettem észre. Azt a családmodellt sem akartam veszni hagyni, ami a fejemben élt. A válás után végül pszichológus segített, amit egyáltalán nem szégyellek. Szerintem mindenkinek szüksége lenne egy objektív külső szemlélőre.

Az egyedülálló anya szerepétől félt a legjobban. Hogyan ment a berendezkedés?


Az édesapjuk a mai napig nagyon sokat segít nekünk, így könnyebb. Bármennyire is nehéz volt eleinte, ma már tudom, hogy a válás elkerülhetetlen volt a saját fejlődésem szempontjából. Sokat tanultam, például azt, hogy legközelebb milyen alapokra helyezzek egy kapcsolatot. Minden, amit addig gondoltam a férfi-női kapcsolatokról, az összetartozásról, megváltozott. Most a legfontosabb a test, a lélek és a szellem harmóniája, ha ez nincs meg, akkor csak egymás idejét raboljuk. Megtanultam azt is, hogy nem szabad semmit besöpörni a szőnyeg alá, ha rossz, akkor is meg kell élni az életet. Nem hazudok saját magamnak, mert azért nagy árat lehet fizetni. Ezekhez a felismerésekhez a kor is szükséges. Szerintem egy nő negyvenéves korára jut el oda, hogy már túl van a gyerekszülésen, és tudja, mit akar.

Két gyerekkel, egyedülálló anyaként nem lehet könnyű ismerkedni. Szokott?


Csak hit kérdése, hogy megtaláljuk-e a párunkat, a kapcsolatok nem véletlenül alakulnak úgy, ahogy. Mindennek megvan az ideje. Ha a válás után nincs azonnal párunk, az azt jelenti, hogy készülődnünk, érnünk kell arra, hogy a jó helyen a jó időben legyünk, és találkozzunk egy társsal.

Mivel lehet levenni a lábáról?

Elsősorban az intellektussal, ami lelki érzékenységet feltételez. Szükséges egy kapcsolathoz az is, hogy a két ember egy kultúrkörből érkezzen szellemileg és lelkileg is. Hamupipőke és a herceg házassága szerintem nem lesz jó.

Mennyire romantikus alkat?

Tűz és víz vagyok: egyszer érzelmes és szenvedélyes, máskor ijesztően tudatos. Csak egy nagyon empatikus társ tud elfogadni egy művészt, aki karriert épít és közben tökéletes háziasszony, anya is szeretne lenni. Hasonlóan maximalistának kell lennie egymás iránti csodálattal. Jelenleg a Gershwin szerelmei előadásban lehetőségem van két nő szerelmi érzéseit megmutatni humorral és időnként mélységekkel, melyben Barabás Kiss Zoltán alakítja Gershwint. Nagyon szeretem az előadást, mert megmutathatom a nézőknek a szerelmet.

Úgy tudom, a karrierjét a gyerekei miatt hanyagolta egy ideig.

Amíg kicsik voltak, nem is akartam nagyon színpadra állni, így hét évig voltam velük. De már egyre több munkát vállalok. A Madách Színházban a Dögkeselyű című rock rapszódiát játsszuk, a Gourmet Vacsora Színházban is játszom, a Singer Streetben pedig énekelek. Ovis korukban is megtehettem volna már, hogy többet járok el otthonról a próbák vagy előadások miatt, de nem akartam, mert nem tudtam volna részese lenni az életüknek, és a munkára sem tudtam volna tökéletesen koncentrálni. Most is kicsik még, Mira
tíz-, Kristóf nyolcéves, de nincs lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy sokat dolgozom, mert sokszor jönnek velem ők is – ezt az élményt pedig sosem lehet tőlük elvenni. Engem is vitt az édesapám az Operaházba annak idején, és imádtam. Ha mégis otthon kell hagynom őket, akkor általában anyu van velük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711706712
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711706712
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711706712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp