Celeb

Nincs szerződése Fábrynak a köztévével

Bors

Létrehozva: 2015.01.22.

Egyelőre nem tudni, mi lesz a Fábry-show sorsa, annyi biztos, hogy a showman cégével nem hosszabbított szerződést az MTVA.

Repül vagy marad a köztévénél Fábry Sándor? Ez a kérdés foglalkoztat­-ja a tévésszakmát, miután az MTVA nem hosszabbított szerződést a showman produkciós cégével. A ki­rályi tévé nem verte nagydobra a döntést, mindeddig csupán a bennfentesek tudtak róla.

Fábry Sándor, miután távozott az RTL Klubtól, a köztévénél már saját produkcióként gyártotta szórakoztató műsorát, ami annyit jelent, hogy saját maga producere is volt. Cége, a Trisó Produkciós Kft. felettébb jól jövedelmezett: nyilvánosan elérhető szerződése szerint évente húsz adást kellett szállítania 2012-től, és adásonként 22 millió forint plusz áfa landolt a cég kasszájában. Tavaly év végéig tehát három év alatt 1,3 milliárd forintba került Fábry műsora az adófizetőknek. Hogy mi lesz idén? Egyelőre nem tudni.

– Ígérgetik neki, hogy folytatódik a show, de szerződése még nincs. Teljesen bizonytalan Fábry műsorának sorsa. Az MTVA háza táján teljes átszervezés folyik márciusig, senki sincs biztonságban, egyedül Kálomista Fa­pad című tévésorozata a kivétel, ennek alkotói már aláírták a szerződésüket – mondta el informátorunk.

Az MTVA január 6-án kiadott sajtóközleményéből kiderül: a Fábry átkerül a Duna World-re, így péntekenként látható lesz, de csak ismétlésként.

Kérdéseinkre, miszerint Fábry műsora idén folytatódik-e a köztévénél, és hosszabbítottak-e szerződést a showman cégével, a Trisó Kft.-vel, az MTVA sajtóosztálya megerősítette információnkat, de nyitva hagyta a folytatás kérdését.

– Az ön által említett szerződés hosszabbítása nem történt meg. Amennyiben a jelenlegihez képest Fábry Sándor műsorára vonatkozóan változik a helyzet, az információt a közmédia saját felületein megjelenteti – kaptuk a hivatalos választ.

Ezután hiába szerettük volna megtudni, hogy ez mit takar pontosan, nem kaptunk érdemleges választ.

Romlott a nézettsége

Fábrynak 2014 első felében sikerült egyszer 600 ezres nézőszámot produkálnia a teljes lakosság körében, de átlagosan csak 400 ezren nézték a humor nagyágyúját. Amíg az RTL Klubnál szórakoztatta a nézőket, előfordult, hogy millióan, sőt, még többen választották. Tavaly olykor meg kellett elégednie a 330 ezres közönséggel. Messze van a kettő egymástól... 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558909
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558909
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt