Celeb

Aggasztó: kórosan sovány és ijesztő Nóci

Bors

Létrehozva: 2015.01.19.

A szőke lány mostanában nem olyan, mint amilyennek anno megismertük. Ijesztően lefogyott: sápadtsága láttán sokan aggódnak érte.

Apró, szőke, örökké mosolygós nőként ismerhette meg az ország Nócit, aki tizenkét évvel ezelőtt állhatott Stohl András mellé, hogy együtt vezessék a ValóVilág első szériáját. Akkor még csak 27 éves volt, de a szereplés nem hozta meg számára a nagy áttörést.

– A BeleValó tulajdonképpen a gyerekem volt. Koncepció nélkül csak annyit mondtak, hogy kéne egy esti műsor. Nem nézem a VV-t, de mielőtt jöttem, azért belepillantottam, hogy valamennyire képben legyek – árulta el Nóci szombaton, a műsor felvételén.

A volt műsorvezető láttán jó néhány VV-rajongó kezdett aggódni a világhálós fórumokon. „Jesszusom, beteg? Remélem, nincs semmi baja, elképesztően sovány és sápadt!” – ilyen és hasonló hozzászólások érkeztek a műsor után.

Nóci élete az utóbbi években nem volt fenékig tejfel, ezzel magyarázta, hogy két évvel ezelőtt részegen ült a volán mögé és balesetet is szenvedett. Az szintén kiderült, hogy magánokirat-hamisítás vétsége miatt vádiratot nyújtott be ellene a Berettyóújfalui Járási Ügyészség, mivel Nóci az eddigiek szerint ügyeskedéssel szerzett jogosítványt.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141567_auto_resized.jpg
origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489611
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489611
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók