Celeb

Hujber: Kiengednek fellépni a kórházból

BM

Létrehozva: 2015.01.16.

Súlyos a probléma: ugyan ismét színpadra állt Hujber, de most is a kórház fekvőbetege. Orvosaival kell egyeztetnie minden lépését.

Kihunynak a nézőtéri fények, szétmegy a függöny, a reflektor csak egy pontra fokuszál – Hujber Ferenc. Végre, két héttel összeomlása után ismét pódiumra lépett a színész, Dunaszerdahelyen, A kaktusz virága című darabban állt a közönség elé. Telt ház várta, rajta pedig nyomát sem lehetett látni, hogy alig pár hete még nagyon komoly veszélyben volt. Ragyogott a boldogságtól, hogy újra a színpadon állhat, pedig nem volt könnyű dolga, hiszen övé az egyik főszerep.

– Hujber Ferenc láthatóan jó állapotban volt. A darabban is remekelt, a közönség nagyon szerette. Az előadást vastapssal jutalmazták – mesélte az egyik, névtelenséget kérő helybéli.

Mint ismert, Hujber szilveszter éjjelén a Nyírő Gyula Kórház intenzív osztályán kötött ki. Felesége, Cynthia akkor úgy nyilatkozott, hogy férje immunrendszerét egy vírusos torokgyulladás legyengítette, és mivel a vérnyomásával is problémák voltak, az egész szervezete összeomlott. Tíz napja még mélyaltatásban kellett tartani. 

Mondhatjuk, hogy Hujber Ferenc egészsége rendbe jött? Sajnos még nem: a színész annak ellenére, hogy brillírozik a színpadon, valójában még mindig a kórház fekvőbetege. Bár úgy volt, hogy kiengedik, de mint lapunk megtudta, nem így történt.

– Tény, Hujber jó állapotban van, nagy kedvvel próbál és készül a feladataira. De a Nyírő Gyula Kórházból hozza őt a fellépésekre és a próbákra a produkciósautónk, valamint folyamatosan kell egyeztetnünk az orvosaival, hogy minden rendben legyen – nyilatkozta a Borsnak Horváth Csaba producer.

Hujber Ferencet telefonon értük utol, a színésznek szinte nem volt hangja.

– Alig tudok beszélni, hajnali négykor értem haza, most kezdtem a próbát, és innen visznek vissza a kórházba – mondta Hujber, akinek egészségi állapotáért sokan aggódnak.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...