Aktuális

Soroksári kivégzés: 29 tipp jött a gyilkosra

M. S.

Létrehozva: 2015.01.13.

Hivatalosan is elismerte a rendőrség, hogy külföldi társszerveket is megkerestek a soroksári gyilkosság felderítése érdekében.

Kardosné Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én ölték meg támadói, a holttestet lemeztelenítve találták meg.

A Bors január 2-án arról számolt be: a nyomozók az eddig begyűjtött információkat összevetik több, az elmúlt években elkövetett bűncselekmény adataival, s nemcsak a magyarországi, hanem a szomszédos országokban történt támadásokkal is próbálnak közös pontokat találni.

Az ORFK kommunikációs osztálya korábban nem kommentálta  értesülésünket, most azonban már hivatalosan is megerősítették a nemzetközi együttműködést. Közleményükben azt írták: a magyar rendőrség megkereste a környező országok társszerveit.

Azt, hogy pontosan mely államokról van szó, nem nevesítik. Kérdésünkre azt is közölték: a soroksári emberölés ügyével kapcsolatban szerda délutánig 29 bejelentés érkezett a rendőrségre.

Az országos rendőrfőkapitány által felajánlott nettó ötmillió forint nyomravezetői díj továbbra is érvényben van.

Korábban egy rendőrségi háttérbeszélgetésben elhangzott: a helyszínelők két férfi DNS-ét azonosították, a rendőrségi nyilvántartásban ezek a genetikai nyomok nem szerepelnek. A két elkövető jelentősen eltérő szerepet játszott a bűntényben. Egyikük, a domináns fél vagy idősebb vagy fizikailag jóval erősebb, de az is lehet, hogy csak tapasztaltabb társánál.

Az áldozattal való dulakodás közben jelentős vérveszteséggel járó sérüléseket szenvedett, ő ölte meg a családanyát. Társa az ölésben nem vett részt, az asszony sérelmére elkövetett nemi bűncselekményből és a kifosztásából azonban ő is kivette a részét. De mivel nem gyilkolt, akár húsz évvel kevesebbel is megúszhatja, mint a domináns társa, főleg ha még az-előtt feladja magát, hogy a rendőrség rátalál vagy elfogja a társát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146780_auto_resized.jpg
vg.hu

Román állampolgár lett a legjobb magyar sakkozó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616509
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban