Celeb

Hajdú Péter cégének egymilliárd árbevétele volt

T.A.

Létrehozva: 2015.01.11.

Az élete mint egy hollywoodi álom, gyönyörű feleséggel és két aranyos kisgyermekkel. Szakmailag sem panaszkodhat, több vállalkozást sikerre vitt, és a bukszája is tele.

A személyisége megosztja az embereket. Bőven kap hideget-meleget még ismert személyektől is. Gondolok itt Dömsödi Gáborra vagy épp Puzsér Róbertre.

Nem szeretnék erről a két emberről beszélni. Számomra ők nem léteznek. Az egyik egykoron közel állt a szívemhez, a másikat nem is ismerem. Ennyi. Internetes kommenteket pedig nem olvasok. Nehéz volt, de megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket. Nyilván vannak övön aluli ütések, melyeket nem hagyok annyiban, de senkit nem reklámozok azzal, hogy nyilvánosan veszek elégtételt, mert belém rúgott. Ha olyan szintű mélyütés ért, amelynek van jogi relevanciája, akkor felhívom az ügyvédemet. Ez sokkal elegánsabb, mint különböző cicaharcokba belemenni.

Ön és a felesége, Sarka Kata a rivaldafényben él, de két gyermeküket miért teszik közszemlére?

Noncsit és Dávidkát a kezdetek kezdetén megmutattuk a mé­diá­ban. A gyerekeink így szocializálódtak. Ebben nőttek fel, és kifejezetten szeretik, ha visszanézhetik magukat mind fotókon, mind újságcikkekben, tévében. Noncsi sokszor kéri is Katát, hogy készítsen róla fényképet, és tegye ki a közösségi oldalára. Persze lehet, hogy eljön majd az idő, mikor azt mondják, nem szeretnének szerepelni, és akkor nem fognak. Szépek a gyermekeink, büszkék vagyunk rájuk. Aki pedig egy újszülöttet vagy gyermeket bánt, akár verbálisan is, az minden aljasságra képes. Mocskos gazembereknek tartom az ilyeneket.

Álomházasságukban nincs féltékenykedés?

Nehéz megmondani, melyikünk féltékeny jobban, de szerintem ő, ami jólesik a hiúságomnak. Kata kiemelkedően szép. Nem nagyon van az ismeretségi körömben férfi, aki ne akarna udvarolni neki. Ezeken mi mosolyogni szoktunk. Pontosan tudja, hol a határ, mi az, amivel megbántana, és ez fordítva is igaz.

Kapcsolatunk hibátlanul működik, s talán azért, mert korábban kiéltem magam. Számos barátnőm és rengeteg egyéjszakás kalandom volt. Az előző kap­cso­la­taim­ban fél év után már a hibákat kerestem a másikban, ő pedig képes naponta elvarázsolni. Szinte percre pontosan ismerjük egymás napi beosztását, így fel sem merül, hogy a másik tévúton jár. Nem ellenőrizzük a másik hívásait, üzeneteit és e-mailjeit sem.

Igazán jól megy a soruk. Emlékszik az első milliójának történetére?

Emlékszem, jó érzés volt. Az első milliómat, ami tisztán meg is maradt, még a Magyar Televíziós időszakomban kerestem meg. Akkor már könnyebben jöttek a támogatók. Volt egy közös projektem Galambos ­Lajcsival, ami jól jövedelmezett, és azt mondta, menjünk el, ajándékozzuk meg magunkat egy órával. Elmentem, és sok pénzért vettem magamnak egy órát. Akkor valamilyen szinten lelkiismeret-furdalásom is volt, hogy megkerestem egymillió forintot, és több mint a felét órára költöttem. Tiszta hülye vagyok, gondoltam. Lajcsi azt mondta, ez nem így van, megérdemled, mondta, és hidd el, amikor ránézel, eszedbe jut majd, hogyan került a karodra.

Az első milliót több is követte, ami átlagon felüli életet biztosít önnek. Anyagilag hány lábon áll?

Nem panaszkodhatom, sok lábon állok. A cégem ügynökségként is működik, fő bevételünket ebből nyerjük. Aztán itt van az éttermünk és a Magyarország Szépe Kft., ahol Kulcsár Edinával világraszóló sikert értünk el. Vannak be­fek­te­té­seim, a miskolci sörfesztivált is csinálom, és itt a tévéműsorom, a Frizbi is. A magánvagyoni helyzetemről nem szívesen beszélek. A cégem mérlegadatai nyilvánosak, az interneten megtekinthetők. Tavaly a cégnek egymilliárd forint volt a nettó árbevétele, és ez idén is meglesz.

Csak egy műsora, a Frizbi fut a TV2-n...

Én nem az a típusú műsorvezető vagyok, akit mindenhova bevetnek. Az elején leszögeztem, hogy én csak egy műsort csinálok, ez a Frizbi. Holnapután nem vállalok kvízműsort, három hónap múlva tehetségkutatót. Ha belebuknék ebbe, akkor könnyen elképzelhető, hogy a tévés karrieremnek is vége lenne.

Árulja el, tehetségesnek tartja magát?

Az, hogy ki tehetséges és ki nem, az szubjektív. Ebben a szakmában van egy objektív mérce, az pedig a nézettség. Én 15 éve vagyok ezen a pályán, és mindig szerződést hosszabbítanak velem. Ha nem lenne jó a produktum, amit leteszek az asztalra, akkor ez nem így lenne. Hányan véreztek már el ebben a szakmában?!

Ön meglehetősen hiú ember hírében áll.

Nagyon hiú ember vagyok, de alapvető probléma, hogy a munka miatt nem tudok annyit mozogni, amennyire szükségem lenne a bevitt kalóriamennyiség el­égetéséhez. Diétázni szoktam, de az én szervezetem olyan, hogy ha salátákon meg zöldeken élek, nem tudok koncentrálni. Manikűröshöz járok, kozmetikushoz nem.

Igen, nyáron a mellkasomról leszedem a szőrt, nem jó, ha be lehet ott fonni. Most már azt gondolom, megengedhetem, hogy bármilyen ruhadarabot megvásárolhassak. Tudom, nagyképűnek hangzik, főleg, hogy baromi sok ember nem engedheti meg magának, ezért nem szerencsés, hogy kimondom, de álságos lennék, ha nem tenném. Ha megtetszik valami, nem nézem meg, mennyibe kerül, hanem megveszem anélkül, hogy rakosgatnom kellene a filléreket.

Férjként mennyi beleszólása van Kata küllemébe?

Az öltözködésébe egyáltalán nem szólok bele, inkább ő az enyémbe. A hajviseletébe viszont igen. Ebben nagyon konzervatív vagyok, és nem engedném, hogy levágassa a haját. Nem szeretném, ha a feleségem rövid hajú lenne. Amikor Szabó Zsófi felvetette, hogy Kata is vágassa le a haját, akkor azt mondtam, eszébe ne jusson.

Noncsi is Dávidka magániskolájában fogja koptatni a padokat?

Állami óvodába járnak, és azt gondolom, állami iskolába mennek tovább. Most épp Noncsi iskolaválasztásával bajlódunk. Nem vagyok biztos benne, hogy valaki attól lesz sikeres, hogy egy híres amerikai vagy brit egyetemen tanul. Az én életemben sem voltak külföldi kitérők, magániskolák, de lehet, hogy sikeresebb vagyok sok olyan embernél, akik a legdrágább külföldi iskolákban végeztek.

Hogyan látja a családját úgy húsz év múlva?

Nagyon szeretném, ha a következő években egyikünk se hülyülne meg. Minden kapcsolat azért megy tönkre, mert valamelyik fél meghülyül, nem tolerál. Én hívő emberként azért imádkozom, hogy együtt maradjon a családunk, és ez csak kettőnkön múlik. 

Vitray hatására lett tévés

Színész, rendőr, orvos. Ezek a pályák vonzották gyerekként Hajdút, aki közismerten nagy hipochonder hírében áll, így elég nehezen boldogult volna orvosként. Az exhibicionizmusa már korán kibukott. Állandóan Vitrayt és Friderikuszt nézte a tévében, és hatásukra közelített a média felé. Vitray még abban is segített neki, hogy egy-egy interjúját közösen elemezték ki.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713428711
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140026_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Szűz ma igazi nyertes lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134537_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139482_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713428711
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713428711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713428711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar