Celeb

Demcsák Zsuzsa időt nyert: az ügyében nem nyomoznak

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.01.09.

A TV2 műsorvezetőjének még jó ideig bíróságra kell járnia, de volt férje feljelentését egyelőre nem fogadta be az ügyészség.

Időt nyert Demcsák Zsuzsa. A botrányos válás során a férje fejéhez vágott vádak miatt a TV2 műsorvezetőjének ugyan még jó ideig bíróságra kell járnia, volt férje feljelentését egyelőre nem fogadta be az ügyészség.

A felhők persze még nem vonultak el Demcsák feje fölül, hiszen a férjét lopás és testi sértés miatt is feljelentő műsorvezető ellentmondásba keveredett a bíró előtt.

– Nem loptam és nem is lophattam el sem az órát, sem a laptopot, hiszen álláspontom szerint azok közös vagyonunknak számítottak – mondta József, a volt férj és őt látszik igazolni egy tény, amire maga a bíró figyelt fel. Demcsák ugyanis – próbálva bizonyítani, hogy az órákat a szponzorától kapta – szponzori szerződést csatolt a bírósági anyaghoz. Csakhogy a 2011 őszén született megállapodásban a műsorvezetőnek egy olyan személyi igazolványszáma szerepel, amelyet 2012. február 1-jén adott ki a hatóság, azaz szerződéskötéskor nem létezhetett. Demcsák a bírói kérdésre nem tudott magyarázatot adni, férje pedig feljelentést tett okirathamisítás, hamis vád és hatóság félrevezetése miatt. Most megtudtuk, nem indult nyomozás.

„A büntető törvény rendelkezése szerint hamis vád miatt mindaddig, amíg a hamis vád alapján indult ügy (alapügy) nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Ilyen (hatósági) feljelentés hiányában a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek a kérdezett feljelentést el kellett utasítania” – közölte megkeresésünkre dr. Bagoly Bettina főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Vagyis a férjnek meg kell várnia az ellene lopás és testi sértés ügyében indult eljárás végét, ha csak addig az ügyet tárgyaló bíró nem tesz hivatalból feljelentést az óraszerződés ügyében. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek