Aktuális

Nyolc éven át szexelt lányával a pedofil börtönőr

M. S.

Létrehozva: 2015.01.07.

Minden képzeletet felülmúló gaztettel vádolják Gy. Istvánt, a többszörösen kitüntetett börtönőrt. A Bors elsőként pillanthatott bele a kettős életet élő férfi ellen készült vádiratba.

Egy velejéig romlott, beteges hajlamait kiváló munkahelyi teljesítménnyel leplező embert takart a Budapesti Fegyház és Börtön állományában szolgálatot teljesítő Gy. István egyenruhája. A férfit 2013. november 11-én vették őrizetbe, büntetőpere január 23-án kezdődik.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága számára igen kínos ügyről eddig csak annyit lehetett tudni, hogy a férfit egy gyermekkorú lány sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsítják. A vádiratba foglalt rideg tényekből azonban egy összetett, mélyen tragikus történet rajzolódik ki.

– A vádlott 2000-ben megismerkedett egy asszonnyal, a gyermekét egyedül nevelő nőt 2002-ben feleségül vette – mondta a Borsnak Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője. – A bv-főtörzsőrmester szoros lelki kapcsolatot alakított ki párja ötéves kislányával, apa-lánya viszonyra jellemző érzelmi kötelék volt ez, a férfi hivatalosan örökbe fogadta a gyermeket, aki a főtörzs vezetéknevét is felvette. A vádlott 2005-ben fajtalankodott először a kislánnyal, akivel elhitette, hogy a szexuális aktus helyénvaló magatartás egy apa-lánya viszonyban. Ekkor a gyermek mindössze nyolcéves volt. A főtörzs azt is belenevelte, hogy viszonyukról nem szabad beszélnie az édesanyjának – tette hozzá a szóvivő.

A vádiratból az is kiderül: Gy. István szexuális étvágya nőttön-nőtt az évek során. A létező összes módon és közös életük minden helyszínén szexelt a tinédzserkorba lépő lánnyal. Előfordult, hogy a másodállást is vállaló férfi a munkahelyén tette magáévá a gyermeket, de autóban, kutyakennelben, disznóólban is sor került szexuális aktusra. A vádlott a telefonjával összesen 35 pornográf felvételt készített a gyermekről, ezeket később az igazságügyi informatikus szakértő megtalálta, ezzel is megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltatva Gy. István ellen.

A kislány elérve 15 éves korát felismerte, hogy ez a kapcsolat helytelen, a történtekről beszámolt az édesanyjának, ez okozta Gy. István vesztét.

 

Parancsnoki pacsi

A Bors információi szerint Gy. István őrizetbe vétele őszinte megdöbbenést váltott ki kollégái körében. A férfi szolgálati kutyavezetőként tevékenykedett, szakmájában kiváló eredményeket ért el. Neo nevű malinois kutyájával országos versenyeket nyert, tudását a legmagasabb szinten is elismerték, 2008-ban dr. Kökényesi Antal altábornagy, a büntetés-végrehajtás akkori országos parancsnoka személyesen adott át neki pénzjutalmat. Senki sem sejtette, hogy a joviális külső mögött kettős én lakozik.

 

Sosem múló trauma

Dr. Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint vajmi kevés esély van arra, hogy a lány személyiségfejlődésében ne okozzon visszavonhatatlan károkat ez a hosszú időn át tartó kapcsolat.

– Könnyen lehet, hogy a lány egyelőre egy olyan fázisban van, amikor akár hiányozhat is neki az életét örökre tönkretevő személy. A későbbiekben a történtek káros kihatással lehetnek a párkapcsolataira, jelentkezhet depresszió, szorongás, akár öngyilkos gondolatok is felmerülhetnek. Az áldozat mindenképp szakember tartós segítségére szorul – vélekedett Bilkei.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715097311
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715097311
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715097311
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715097311
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715097311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715097311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715097311
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet