Celeb

Horváth Éva pasija pénzeli Szabó Zsófit

Bors

Létrehozva: 2015.01.06.

Szívügyek mellett anyagiak is ellentétet szülhetnek Szabó Zsófi és Horváth Éva között. A színésznő még Éva régi-új párjától kap fizetést.

Nagy halra vetette ki hálóját Szabó Zsófi és Horváth Éva. A gond csupán az, hogy egyszerre vadásztak. Mint ahogy azt hétfőn a Bors megírta, szerelmi háromszögbe keveredett Zsófi, Éva és egy negyvenes üzletember, akinek kegyeiért egyszerre harcolt a két nő. Első körben a kapós férfi a barna szépség kezei közül csúszott ki, és a szőke színésznő ölébe pottyant. A románc azonban nem bizonyult tartósnak, a milliárdos ugyanis újra Horváth Éva kegyeit keresi.

A szerelem ugyan nem volt hosszú életű, de jövedelmező, az After X műsorvezetője ugyan szingli maradt, de egy zsíros szerződéssel gazdagabb lett a futó kapcsolatnak köszönhetően. Éva pasijával ugyanis egy közös munka kapcsán ismerkedett meg, majd került közelebbi kapcsolatba. Miután novemberben szerződést kötöttek, randizni is kezdtek. Akkor a színésznő lapunknak csak barátságról beszélt.

– Kizárólag üzleti partnerként, illetve barátként tekintünk egymásra. Minden idegszálammal a karrierem építésére koncentrálok. De az igaz, hogy közös projektbe kezdtünk, ami miatt nagyon boldog vagyok – nyilatkozta korábban lapunak az RTL Klub műsorvezetője, aki a férfi cégének egyik új termékét reklámozta.
A miskolci születésű, negyvenes vállalkozó egy virágzó üzleti birodalom tulajdonosa. Hét év alatt szinte a semmiből piacvezető márkát épített ki az informatikai iparban. Két évvel ezelőtt már kétmilliárd forintos bevételről cikkeztek a hírportálok. Zsófi ennek a brandnek a fitnesz karkötőit reklámozza. A Bors információi szerint hónapokra szóló szerződése van a céggel.

Horváth Éva vajon mit szól ahhoz, hogy pasija pénzeli fiatal vetélytársát, illetve, hogy nem ő mosolyoghat a plakátokon? Eddig egyik érintettet sem értük el.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában